39 milliárdból újul meg a veszprémi várnegyed, a Mészáros-gyerekek cégét is szerződtették

Mészáros Beatrix
Mészáros Beatrix, a Mészáros csoport operatív vezetője beszédet mond a Mészáros Alapítvány V. konferenciáján az egerszalóki Saliris Resort Spa & Konferencia Hotelben 2021. augusztus 27-én.
MTI/Komka Péter

A veszprémi várnegyed - veszprémi érsekség tulajdonában lévő - 18 épülete újul meg egyidőben, a kolosszális beruházásra pedig 39 milliárd forintnyi hazai forrást használnak fel. Ezt Pém Attila, a Castellum Vagyonkezelő Igazgatóság igazgató-helyettese jelentette be csütörtökön Veszprémben.

Az MTI beszámolója szerint a veszprémi érsekkel, a város polgármesterével és az érsekség főépítészével közös sajtótájékoztatón Pém Attila közölte, hogy a várnegyed megújítása az igazgatóságuk felügyelete mellett zajlik, a munkálatok két ütemben valósulnak meg.

Pém elmondta, hogy kutatók és régészek feltérképezték a vár történeti, védendő értékeit, megtörténtek a szükséges szakmai kutatások, majd ezek eredményeit figyelembe véve tíz építész generáltervező és két tájépítész csapat dolgozta ki a Vár Projekt terveit.

Hangsúlyozta, hogy a felújítási munkákra öt céggel kötöttek szerződést:

a Laterex Építő Zrt.-vel, a Fejér BÁL Zrt.-vel, a Vemévszer Kft.-vel, a Swietelsky Magyarország Kft.-vel és a B & G Generál Kft.-vel.

Mészárosék cége tökéletes ajánlattal nyert el egy nettó 7 milliárdos állami megrendelést

Nettó 7 milliárd forintos állami megrendelést nyert Miskolcon Mészáros Lőrinc és gyerekeinek közös cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt., és a napokban meg is kötötték a szerződést...

Ismeretes, a szerződtetett társaságok közül a közbeszerzéseket sorra nyerő Fejér BÁL Mészáros Lőrinc gyermekeinek közös vállalkozása, a Laterex pedig nemrég Tiborcz István üzlettársának cégével együtt nyert el egy hasonló kaliberű, 37 milliárdos nagyberuházást.

37 milliárdos közbeszerzést nyert Tiborcz üzlettársa a "Dunakeszi Diáknegyed" megépítésére

A szerdai kormányülésen döntöttek arról, hogy megvalósítanak egy beruházást Dunakeszin, két középiskola, sportcsarnokok, sportpályák és egy uszoda megépítésével együtt...