Kiemelt bérezést követel a hátrányos helyzetű diákokat tanító pedagógusoknak a Jobbik

Kiemelt bérezést követel a hátrányos helyzetű diákokat tanító pedagógusoknak a Jobbik

Kiemelt béremelést javasol a hátrányos helyzetű térségekben dolgozó pedagógusoknak a Jobbik. Varga Ferenc, a jobboldali ellenzéki párt roma származású országgyűlési képviselője az Országgyűlés hétfői ülésnapján feltett kérdésében arról beszélt, nem biztos, hogy ugyanolyan kihívásokkal néz szembe egy Budapesten dolgozó pedagógus, mint aki Szabolcsban vagy Borsodban tanít.

A képviselő közölte: kezdeményezi, hogy a hátrányos helyzetű területeken dolgozó pedagógusok kiemelt bérezést kapjanak.

Mint mondta, egy kezdő pedagógus bére ma nagyjából nettó 200 ezer forint, ennek fényében a komolyabb kihívásokat jelentő területeken dolgozó pedagógusok abszolút „nincsenek motiválva azért, hogy hátrányos helyzetű gyermekeket hatékonyan tudjanak tanítani, márpedig a felzárkóztatás egyik alappillére az oktatás kell, hogy legyen”.

„Pontosan ezért kezdeményezem, hogy az ország hátrányos helyzetű területein tanító pedagógusok kapjanak kiemelt bérezést, hiszen a munkájuk során hátrányos helyzetű, speciális nevelési igényű, többségében szegénységből érkező gyermekekkel foglalkoznak, akik sokkal több odafigyelést igényelnek társaiknál, ennél fogva a pedagógusoknak is sokkal több munkát kell befektetniük a tanításuk során”

- magyarázta Varga Ferenc.

A jobbikos politikus szerint a kiemelt bérezés az alapja annak, hogy a tudást a lehető legjobb hatékonysággal tudják átadni a pedagógusok legszegényebbeknek is,

„így később bármelyik szabolcsi, vagy borsodi mélyszegénységből érkező tanuló lehet orvos, jogász, közgazdász, vagy akár az ország következő belügyminiszter-helyettese.”

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese válaszában arról beszélt, az iskolák egyik fontos funkciója, hogy kompenzálják a nehezebb körülmények közül érkező diákok otthonról hozott hátrányait. Hozzátette, ezért vezették be a hároméves kortól kötelező óvodáztatást is, mert az általános iskolai elsősöknél már jelentős különbségeket mértek a gyerekek között aszerint, hogy ki, milyen körülmények közül érkezett.

Az államtitkár alapvetően egyetértett azzal, hogy a hátrányos helyzetű térségekben tanító pedagógusok több pénzt érdemelnek, ugyanakkor béremelésről nem beszélt, ehelyett arra emlékeztetett, hogy két évvel ezelőtt a kormány úgy döntött, 400 hátrányos helyzetű településen dolgozó mintegy 10.500 pedagógus és oktatást segítő kolléga részesül bruttó 500 ezer forintos, azaz nettó 332.500 forintos a juttatásban a hátrányos helyzetben levő diákjaik felzárkóztatásáért.

Ez az azóta eltelt két évre vetítve, havi bontásban 14 ezer forintos bérkiegészítést jelentett, ami aligha hasonlítható össze egy valódi béremeléssel.

Rétvári Bence azt is megemlítette, hogy vannak még elérhető bérpótlékok a „kedvezményezett településeken”, de nem fejtette ki, hogy mik ezek.