Három újabb gyanúsított van a Völner–Schadl-botrányban

völner pál
MTI/Kovács Attila

Három újabb gyanúsítottja van a a Völner–Schadl-féle vesztegetési ügynek, így már 22-re nőtt az Igazságügyi Minisztérium bukott államtitkára, Völner Pál és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar jelenlegi elnöke, Schadl György nevével fémjelzett korrupciós botrány terheltjeinek száma –írja a hvg.hu.

Az ügyben nyomozó hatóságként eljáró Központi Nyomozó Főügyészség a lappal közölte, a 22 főből ketten – köztük a végrehajtói kar elnöke – van letartóztatásban augusztus 8-ig, a többi gyanúsított szabadlábon védekezik. Ugyanis aznap tartják majd az ügy tárgyalását. Az új személyek kilétéről viszont nem adtak tájékoztatást.

Majdnem egymilliárdos profitjuk volt a Völner-Schadl-ügyben vesztegetéssel gyanúsított végrehajtóknak

954 millió forint profitot termeltek a Völner-Schadl-ügyben vesztegetéssel gyanúsított bírósági végrehajtók irodái 2021-ben, amiből 763 millió forintot fel is vettek osztalékként - írta meg a 24.hu. 

Az ügyészség gyanúja szerint Völner Pál, Varga Judit igazságügyi miniszter helyettese az előző ciklusban három éven át kapott rendszeresen 2–5 millió forint kenőpénzt Schadl Györgytől cserébe azért, hogy többek közt végrehajtói kinevezéseket intézzen el neki. Az ex-államtitkár ily módon összesen 83 millió forint kenőpénzt vehetett át. Ugyanakkor a letartóztatásban lévő Schadl az ügyészség szerint összesen 880 millió forinthoz juthatott a kapcsolat révén, mivel neki a végrehajtónak jelentkezők közül fizettek többen is 40–100 millió forint közötti összegeket a pozíció ellentételezéseként - idézték fel.

Emlékezetes, Völner ügyvédje nemrégiben állt elő azzal, hogy a nyomozásban indítványozta Varga Judit meghallgatását is tanúként.

Varga Juditot is kihallgatná Völner Pál ügyvédje

Varga Judit igazságügyi miniszter tanúkénti kihallgatását kezdeményezte Völner Pál volt államtitkár ügyvédje - értesült 24.hu