Egyre idegesebb a kormány: extra bérlevonással büntetnék a sztrájkoló tanárokat

Egyre idegesebb a kormány: extra bérlevonással büntetnék a sztrájkoló tanárokat

A sztrájkoló pedagógusnak munkabeszüntetés idejére fizetés nem jár, 1 óra „mulasztásért” pedig 1,5 órányi bért kell levonni tőlük.  

Tájékoztató levélben értesítette az intézményvezetőket a Külső-Pesti Tankerületi Központ, hogyan kell eljárniuk, ha az iskolában sztrájkra vagy polgári engedetlenségből fakadó munkabeszüntetésre kerül sor – írja a Népszava.

A levélben az is szerepel, hogy sztrájk esetén a szülőket arról kell tájékoztatni, hogy a tanítás „zökkenőmentesen folyik”. Ha polgári engedetlenség miatt maradnak el órák, azokat pótolni kell, az aznap hiányzó diákok igazolását pedig 1-5 napon belül be kell kérni. Azt is kikötötték, hogy a polgári engedetlenségben sem az intézményvezetők, sem helyetteseik nem vehetnek részt.

A sztrájkoló pedagógusnak munkabeszüntetés idejére fizetés nem jár, 1 óra „mulasztásért” pedig 1,5 órányi bért kell levonni tőlük.

Mint a lap felidézi, nemrég a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét mentették fel pozíciójából, mert részt vett a polgári engedetlenségben. Dezsőfi György ügyében a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) indított munkaügyi pert, szerintük ugyanis bármelyik pedagógusnak, így egy vezetőnek is joga van polgári engedetlenséggel tiltakozni és véleményét vállalni, ha nem marad más eszköz a kezében.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője, Nagy Erzsébet azt mondta a Népszavának, a leírtak egyértelműen azt a célt szolgálják, hogy akadályozzák a jogszerű sztrájk megszervezését.

Az érdekvédő szerint a sztrájk miatt kiesett munkaidővel megegyező arányú bért lehet csak levonni a dolgozóktól, ha ennél többet vonnak le, az jogellenes.

Hozzátette: a sztrájkban való részvétel nem „mulasztásnak” számít, ahogy az a levélben szerepel.

A szülők tájékoztatása a „zökkenőmentes tanításról” szerinte a szülők megtévesztését jelenti, mert sztrájk közben csak akkor lehet zökkenőmentes az órák megtartása, ha alacsony a munkabeszüntetésben részt vevők száma, ezt azonban nem lehet előre kijelenteni. A polgári engedetlenség miatt elmaradt órákról, illetve az azok helyett szervezett ügyeletről hiányzó diákoktól igazolást kérni szintén jogellenes Nagy Erzsébet szerint, ugyanis csak a később megtartott pótórákról való hiányzást kell igazolni.

A PDSZ a Klebelsberg Központhoz és a köznevelési államtitkársághoz fordul az ügyben, a kifogásolt tankerületi utasítások visszavonását követelve. Nagy Erzsébet hangsúlyozta,

ha valakit mégis jogsérelem ér, forduljon bírósághoz, amelyhez a szakszervezet jogi segítséget nyújt.

Mint ismert, a pedagógus érdekképviseletek – a PDSZ mellett a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) – szeptember 19-étől hirdettek gördülő sztrájkot előre meghatározott napokon. Kedden is több budapesti és vidéki iskolában volt munkabeszüntetés, a budapesti Kempelen Farkas Gimnáziumban pedig több napon is sztrájkol a tantestület 65 százaléka szeptember 29-ig. De volt sztrájk tegnap más fővárosi iskolák mellett Budaörsön, Pécsen, Szigetszentmiklóson és Gödön is.

A PDSZ október 5-ére hirdetett egységes, országos sztrájkot, amelyhez a Tanítanék Mozgalom is csatlakozott, újabb polgári engedetlenségi akciókat és tüntetést is előkészítve.