12 milliót adott a KDNP az egyik nős képviselője barátnőjének

12 milliót adott a KDNP az egyik nős képviselője barátnőjének

Hargitai János évtizedekkel fiatalabb hölgyismerőse rendőr alezredes, és bár törvényileg tilos lenne, szép summát kapott a kisebbik kormánypárt frakciójától.

A Hargitai Jánosnál húsz évvel fiatalabb nő a KDNP-s országgyűlési képviselővel mosolyog több, a közösségi médiába feltöltött fotókon – számol be a Gulyáságyú Média. Felidézik, a kormánypárti politikus már 1998 óta koptatja a parlament padsorait, eleinte a Fidesz-frakcióban, 2006 óta pedig KDNP-sként. Ezt megelőzően, a rendszerváltás előtt MSZMP-tag, sőt tanácselnök is volt, melyet önéletrajzában is elismer.

Hargitai a KDNP honlapján írottak szerint nős és egy gyermek édesapja.

Csakhogy az a bibi, hogy a felesége és a nyaralós fotókon szereplő hölgy két különböző személy.

A portál ezután a politikushoz fordult, hogy oldja fel ezt az ellentmondást.

„Feleségemmel 29 évet éltünk házassági életközösségben amit, 2011-ben megszakítottunk. Így jogi értelemben ma is nős vagyok, de »hirdetni« ezt ma sem kívánom, mert erre alapom ma még kevesebb lenne”

– ismerte be a kormánypárti képviselő.

A kereszténydemokrata politikus a lapnak azt is ismertette, G. Kinga 2015 óta a „társa”. Fontosnak tartotta Hargitai azt is leszögezni, hogy ő és a felesége is az „élete része és ajándéka” volt és marad.

Elvileg törvényileg összeférhetetlen, mégis milliókat kapott rendőrként

Hargitai János már 2013-ban szerepelt közös fotón és cikkben a „társával”. G. Kinga ekkor mohácsi kormányablak-vezetőként dolgozott. Azonban a Linkedinre feltöltött önéletrajza szerint 2017 óta a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányságon dolgozik jogtanácsosként a mai napig. A rendőrség honlapján G. Kingát a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság hivatalának alezredeseként szerepeltetik.

Ugyanakkor G. Kingával, a KDNP-s honatya „társával” a Telex korábbi cikke szerint a KDNP országgyűlési képviselőcsoportja is szerződést kötött tavalyelőtt.

Hargitai hölgyismerőse 2018 és 2022 között 12 millió forintot tett zsebre a KDNP frakciójától jogi tanácsadás címén.

Ezzel csak az a gond, hogy Dr. Soós Gábor büntetőjogász szerint „egy politikai párt képviselőcsoportjának dolgozni álláspontom szerint értelemszerűen nem számít politikamentes keresőfoglalkozásnak”, ezért 2015. évi XLII. törvény értelmében a rendőrökre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok miatt tilos lenne politikai vonalon keresetet szereznie.

Ezzel kapcsolatos megkeresésükre a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság nem válaszolt, de kérdéseikre a KDNP-frakció és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke sem reagált.