A független, az álfüggetlen, meg a Jobbik

Az időközi választást a város 6-os számú körzetében azért kellett kiírni, mert egy évvel megválasztása után, 2015 októberében lemondott Kállai István, az Összefogás Hajdúszoboszlóért és a Jövőért Egyesület önkormányzati képviselője. Ennek az egyesületnek az elnöke Sóvágó László polgármester is (ő korábban az MDF országgyűlési képviselője volt). Kállai hivatalosan azzal indokolta a lemondást, hogy a jövőben a gazdasági életben kíván ténykedni.
 
A hajdúszoboszlói testületben az Összefogásnak a polgármesterrel együtt jelenleg hat tagja van, a Fidesznek három, a Jobbiknak egy, valamint egy független.

Öten a mandátumért

A megmérettetésen öten indulnak. Az Összefogás Hajdúszoboszlóért színeiben Németi Attila Sándor, a hivatalosan független, de a Fidesz és a Modern és Innovatív Hajdúszoboszlóért Egyesület által támogatott helyi vállalkozó, Görög Csaba, a jobbikos Tóth Attila, a szintén független Guglenko Márk Dávid, valamint Márton Zoltán, a Magyar Munkáspárt színeiben.
 
Ahogyan az utóbbi években már többször láthattuk az önkormányzati választásokon, a Fidesz ezúttal sem indít saját jelöltet, így próbálva több szavazatot szerezni. Ez nem is csoda.

Leszerepelt a Fidesz

A 2014-es önkormányzati választáson alaposan leszerepelt a kormánypárt. Mindössze egyetlen egyéni mandátumot szereztek és két listás helyet, így összesen három képviselővel képviseltetik magukat a városban, miközben a párt polgármester-jelöltje súlyos vereséget szenvedett. Ezért talán nem is csoda, hogy egy független jelölt mögé álltak be. A pártnak az önkormányzati választás óta új elnöke van, akinek szintén nagy szüksége van egy győzelemre. 
 
Érdekesség, hogy a lemondott képviselő, Kállai István a Fidesz által támogatott jelöltet támogatja - legalábbis Görög Csaba kiadványában ott szerepel. A Hajdú-bihari Napló szerint ez jelentheti azt is, lehettek véleménykülönbségek közte, illetve az Összefogás között. Ezt erősítette meg helybéli forrásunk is.

"Kampányidőszak előtt nem lehet kampányt sérteni"

A kampány hivatalos kezdete előtt a Jobbik helyi elnöke, Jónás Kálmán és a Fidesz helyi elnöke, Bacskai Gergő is kifogást emelt az ellen, hogy az Összefogás molinói, plakátjai már jóval a törvényben foglalt dátumnál hamarabb kihelyezésre kerültek. Ezt a Helyi Választási Bizottság azzal utasította el, hogy mivel még nincs hivatalos kampány, ezért ez nem minősül kampánynak. Később, a Jobbik kifogására mégis elhasalt az Összefogás jelmondata, mivel a szóróanyagaikon az szerepelt, hogy a „városvezetés jelöltje”. Ezt így később meg is kellett változtatni.
 
Később kisebb médiaháborút indított el a Hajdú-bihari Napló a hajdúszoboszlói polgármesterrel készült interjúja, mivel abban Görög Csaba molinójának egy mondatát idézték: „Mindig lenni kell embereknek, akik figyelmeztetik a hatalmon lévőket, hogy másképpen is lehetne ezt csinálni.” A polgármester az Összefogás elnökeként fordult a HVB-hez azért, mert kifogása szerint ez azt a látszatot is kelthette, mintha ő is támogatná a Fidesz által támogatott jelöltet. Ezt végül Debreceni Ítélőtábla jogerős döntésében elutasította.

Helyreigazítás: a Hajdú-bihari Napló cikkünk megírása után jelezte: a lap Sóvágó László polgármesterrel készült interjúja már jóval a kampány kezdete előtt, november elején jelent meg, s valójában nem az interjú idézte a Fidesz által támogatott jelöltet, Görög Csabát, hanem éppen fordítva, ő idézte molinóján a polgármester Naplónak adott interjúját. A hibáért elnézést kérünk!

Névtelen rágalomhadjárat, majd elhatárolósdi

Január 15-én reggelre a 6-os körzetben lakók egy kiadó nélküli papírlapot kaptak: a szóróanyag az Összefogás jelöltjét próbálta lejáratni. Nem sokkal később a Fidesz és a MI Egyesület, illetve az Összefogás jelöltje közösen határolódtak el az esettől, majd rá pár órával a Jobbik is kiadott egy közleményt, amiben szintén elhatárolódtak a lejárató szórólaptól. A párt szerint ráadásul, mivel őket nem hívták meg a közös sajtótájékoztatóra, azt a látszatot keltették, hogy a Jobbik áll a kampányanyag mögött.

Hol civilek, hol pártosak

Érdekesség, hogy mindhárom, magát függetlennek valló induló korábban nem volt annyira független: Görög Csaba, az ellen-civil egyesület alelnöke korábban a megboldogult SZDSZ jelöltje volt egy előző választáson, nyilván a Fidesznél a választói feledékenységre alapozva bíznak a jelölt sikerében.

Hasonló módszerrel találkoztunk Szolnokon is, ott szintén most vasárnap választanak.

Németi Attila Sándor és Guglenko Márk is az MDF roppant nagy sikerű - sokak szerint leginkább a bizniszpárt jelzővel illethető - utódpártja, a JESZ környékén téblábolt. Németi a párt jelöltjeként indult a 2014-es országgyűlési választáson, és ért el 0,28 százalékot, Guglenko Márk pedig annak a Máté Lajosnak volt a kampányfőnöke, aki korábban a Hajdúszoboszló központú Hajdú-Bihar megyei 5-ös választókörzet Országgyűlési képviselő-jelöltje volt, szintén a JESZ színeiben. És úgy nem mellesleg, jelen pillanatban is az Összefogás képviselője a testületben.
 
Az öt jelölt közül - a Munkáspárt indulóján kívül a Jobbik jelöltje az egyértelműen pártszínekben induló politikus. A többi indulóval ellentétben ő már korábban is volt képviselő. A párt szerint a választás igazi tétje az lesz, hogy folytatódik-e a "kényelmes, öreguras sétatempó", amely a város mostani vezetését jellemzi. A helyi Jobbik szerint a városvezetés a háttérben maga alá gyűri a médiát, a városi cégeket, helyi vállalkozókat is, ezen szeretnének változtatni.
 
Az Összefogás jelöltje természetesen a városvezetés sikereire alapozza a kampányát, pozitív kampánnyal, illetve a szervezet "civilségét" igyekszik előnyére fordítani. Az "ellen-civil egyesület" a Modern és Innovatív Hajdúszoboszlóért Egyesület és a Fidesz által támogatott Görög Csaba tiszta közélettel, és egészséges közéletiséggel kampányolt.
 
Végeredményben minden jelöltről elmondható, hogy a pozitív kampányban és jelszavakban bízott, hogy eközben ez nem valósult meg, már más tészta.