A görög ellenzék kap kormányalakítási megbízást

Vangelisz Meimarakisz pártelnök és Prokopisz Pavlopulosz államfő megbeszélését a görög televízió egyenes adásban közvetítette. A pártelnök közölte, megkezdi a tárgyalásokat, hogy kiderítse: sikerül-e kormányt alkotni a parlament feloszlatása nélkül.

Eközben a jelek szerint kettészakad az eddigi kormánypárt, a Ciprasz vezette Sziriza. A görög állami televízió ugyanis arról számolt be, hogy a párt balszárnya, 25 képviselő kilép a Szirizából és egy új pártot akar létrehozni.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök csütörtök esti televíziós beszédében jelentette be lemondását, amit azzal indokolt, hogy utat akar engedni az előre hozott választásoknak. Kifejezte reményét, hogy e választások eredményei megerősítik majd helyzetét a törvényhozó testületben.

A januárban megválasztott Ciprasz gyakorlatilag elvesztette parlamenti többségét, így sokak szerint várható volt, hogy benyújtja lemondását. Július 15-én és július 22-én pártja, a Sziriza baloldali radikálisai nem támogatták őt, a párt 149 képviselője közül több mint harmincan tagadták meg azoknak a törvényjavaslatoknak megszavazását, amelyek elfogadása volt a feltétele annak, hogy a kormány elkezdhesse a tárgyalásokat az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel az euróövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretében indítandó új, 85 milliárd eurós programról.