"A hatalom pusztul, mi túlélők vagyunk" - 25 éves az Omen

 

- Tavaly kezdtünk el vele alaposabban foglalkozni, folyamatosan Máté is hozta az ötleteket, Lacus is mutogatta a témáit, de ha jól emlékszem, tavaly ősszel, amikor Pesten próbáltunk, akkor gyúrtuk készre, kamuangol énekdallamokkal a számokat, ekkor nyerték el a végleges formájukat.

 

 

- Attila a már előbb említett kész dalokat kapja meg felvéve. Most kb. két-három hónap alatt, sőt talán még rövidebb idő alatt végzett az egész szövegírással. Egy kicsit már kezdtünk megijedni, hogy kész lesz-e velük, de aztán egyszer csak megérkezett az első szöveg, és utána hirtelen a többi is. Szerintem ez úgy működik nála, hogy ha elkapja a fonalat, akkor nagyon hamar kigördül a többi mondandója is. Most is nagyon ráérzett a hangulatra, mert a dalok jellege a szövegbeli mondanivalóban is megjelenik, szinte szimbiózisban élnek egymással. Mert az nagyon suta dolog, amikor egy dalnak a hangulatát és a szövegnek a mondanivalóját nem sikerül egyeztetni. Nálunk szerencsére még nem fordult elő ilyesmi, ő szinte érzi, hogy mi mit szeretnénk, hogy miről szóljanak a dalaink.

 

 

- Nem. Most is néha vagy engem vagy Lacust felhívott, hogy mit szólnék ehhez vagy ahhoz, vagy hogy milyen ötlete támadt, de általában nem is jóváhagyás végett, hanem csak egy megerősítés miatt, hogy biztos, hogy jó úton jár-e egy-egy témakörben. És mi mindig csak azt tudtuk rámondani, hogy ez k.rva jó, mert mindig beletalált. Tehát nincs ilyen brainstorming, hogy mit kellene még egy szövegbe beleírni, mi legyen a nagy duma benne, de azzal a rutinnal, és azzal a kreativitással, amivel ő rendelkezik, ez nem is meglepő. Számomra ő az ország legjobb szövegírója. Nyilván más stílusban, de az én polcomon ott van, ahol Lukács Laci. 

 

 

 

- Így van. Lacusnak már a Pokolgépes időkből megvan vele a kapcsolata, mert az Itt és most, valamint a Tépett madár szövegét is ő írta, de mindannyiunk nagy kedvence már régóta Attila, elég csak a Piramisnak vagy a Korálnak írt szövegeire gondolni. A Kóbor angyal, a Becsület, vagy az Őszintén akarok élni már a címével meghatároz egyfajta gondolkodásmódot, és ha még a szövegeket is elolvasod, azonnal kiderül, hogy már akkor nagyon el tudta találni, hogy hogyan kell szólni a lázadó ifjúsághoz. Innen indult tehát a rajongás, és amikor Lacuséknak lehetősége nyílott rá, hogy vele dolgozzanak, akkor egyből megtették ezt a lépést a Pokolgéppel, amikor pedig összehozták az Omen-t, akkor kijelentette, hogy csak Attilával akar együtt dolgozni. Nyilván erről ő tudna nyilatkozni, de ahogy én ismerem a történetet, először Attila vonakodott, hogy a metal nem az ő műfaja, egy-két kikacsintás belefér, de hogy egy teljes lemezanyagot megírjon, az nem megy. De végül is csak sikerült elkapni a fonalat, és ez a mai napig így van, hogy egy kicsit ódzkodik a dologtól, hogy ő már nem érzi ennyire keménynek magát, hogy a metal szövegekben meg tudjon nyilvánulni, közben meg azért hallhatjuk, hogy még mindig olyan okos gondolatokat oda tud gurítani, hogy minden igazhitű rocker ki tudja azokat tenni a vitrinébe.

 

 

 

- Persze. Attilára nem nagyon jellemző, hogy akár prozódiai hibát is ejtsen, mert a megkapott kamuangol szövegekre írt magyar soroknál nem csak a megfelelő szótagszámra figyel nagyon, hanem még a hangsúlyozásra is. És ez marha nehéz, mert ha egy angol szavakból álló szöveget átültetsz magyar nyelvre, már eleve sutábbnak tűnik az eredetihez képest, mert nem biztos, hogy mindkét nyelvben megegyező helyre esnek a hangsúlyok. Szóval le a kalappal az Öreg előtt!

Kis kulisszatitok, hogy a stúdiózás során elkövettünk egy olyan bakit, hogy az egyik számnál egy versszakkal kevesebbet játszottak fel a srácok ahhoz képest, amit a demón átküldtünk Attilának, így kiderült, hogy gáz van, mert hiányzik az egyik versszakhoz a zene. (nevet) Na, most mit csináljunk? Hát, oda újra be kellett játszani, majd beilleszteni az oda való zenei részt, én meg ráénekeltem a szöveget, hiszen nem csonkíthattuk meg, mert akkor sérült volna az egész gondolatmenet azon a dalon belül. Mert jó esetben egy szöveg elindul, tart valahová, és megérkezik a végéhez, a tetőponthoz. Egy másik számban pedig pont az ellenkezője történt, ott több zene lett feljátszva, mint amennyi szöveget Attila írt hozzá. Az utolsó összejátszó próbán, ami a stúdiózást megelőzte, ehhez a dalhoz még nem volt meg a végleges szöveg, így elcsúsztak ezek a dolgok. Szándékosan nem mondok számcímeket, akit érdekel, agyaljon, hogy vajon melyik nótánkba lett utólag belejátszva… (nevet) Az biztos, hogy izgalmas kis sakkozások voltak ezek, de a végterméken abszolút nem hallhatóak, tapasztalhatóak.

 

 

- Szerintem mindig van az emberben egyfajta bizonyítási vágy. Az előző lemezünkhöz képest változott a felállásunk, és minden egyes újonnan bekerülő tag próbálja a maximumot nyújtani. Ezáltal a többiek is inspirálva vannak, mert egy új tag mindig új lendületet ad a csapatnak. Máté érkezése is kifejezetten nagyon hasznos volt a zenekar számára. Félre ne értsd, Szupival (Szijártó Zsolt, ex-gitáros – a szerk.) is remekül együtt tudtunk dolgozni, de idővel neki egy olyan döntést kellett meghozni, hogy egy másik csapatot választott. Ha neki nem adódott volna ez a lehetőség, akkor sanszos, hogy még mindig itt gitározna a Omen-ben. De piszok szerencsések vagyunk a tekintetben, hogy egy olyan nagy kvalitású gitárossal sikerült összeszűrnünk a levet, mint a Kölyök. Mert Máté is egy zseniális zenész, nagyon jó ötleteket hozott a lemezhez, igen kreatív és aktív tagja a bandának.

Szándékosan nem egy olyan albumot akartunk készíteni, ami kizárólag a negyedszázadról szól, hanem Lacus annyit mondott előzetesen Attilának, hogy ha esetleg lenne egy ilyen dal, ami összefoglalná valahogy az elmúlt huszonöt év lényegét, az nem lenne hátrány.

Megfelelési kényszer nem volt rajtunk, csak szerettünk volna egy jó albumot készíteni, és úgy gondolom, hogy sikerült is. Amit nagyon fontosnak tartok kiemelni az anyaggal kapcsolatban, hogy ez nem egy visszakacsintó lemez, hogy próbáljunk meg úgy szólni, vagy olyan témákat boncolgatni, mint huszonöt évvel ezelőtt, hanem ez az Omen 2015-ben! Szerintem a heavy/power metalon belül mozogva egy maximálisan kemény, modern és előremutató anyagot sikerült megfogalmaznunk. Persze, nem kezdtünk el progresszív rockot vagy nu metal játszani, de igyekeztünk a hangzásra is odafigyelni.

Természetesen nem lehet mindenkinek megfelelni, és erről már a P. Box kapcsán is beszélgettünk, hogy nekem az mindig fontos volt, hogy előre gondolkodjunk, és ne a múltból éljünk meg, ne azt nézzük, hogy ki volt, mi volt a zenekarban, hanem, hogy most ez a formáció hogyan dolgozik együtt. Ha nem értünk volna össze, és nem éreznénk jól együtt magunkat, akkor  nem biztos, hogy ez az anyag csúszott volna ki a kezünkből. 

 

 

 

- Én soha nem szerettem, és most sem szeretem az ilyen fajta megmérettetéseket, a másikhoz való hasonlítgatásokat. Mi egyszerűen csak tesszük a dolgunkat, és ez szerencsére az emberek ízlésével is találkozik. Annak persze örülünk, ha ilyen megnyilvánulások látnak napvilágot a lemezzel kapcsolatban, de ez nem egy versenysport, hogy össze kellene mérni a zenekarok teljesítményét. Ha a szakmai kritikákat nézzük, eddig kivétel nélkül csak pozitív visszajelzésekkel találkoztunk, és ez is egy jó mérőeszköze a munkánknak.

Ezt egyébként mi nagyjából előre éreztük is, mert vannak a lemezen tényleg nagyon erős dalok. Az viszont, hogy mi fog betalálni a közönségnél, vagy mi lesz a legnézettebb videónk, az kb. jövő tavaszra, vagy a fesztiválszezonra fog kikristályosodni. Ezt sosem lehet előre tudni. Amire te úgy gondolod, hogy hú ez mekkora slágernóta lesz, az nem mindig jön be. Ott van az előző anyagról a Világvége talponálló, ami majdnem le is maradt a lemezről, mert annyira oldschool, régi vonalas HM nótának tartottuk, most meg már kihagyhatatlan lett a repertoárból.  

 

 

- A P. Box-nál január-februárban zajlottak a felvételek, és ez viszonylag holtszezon a zenei életben. Az Omen-nél viszont nyáron voltunk stúdióban, tehát pont a fesztivál időszak közepén, és bizony volt olyan, hogy énekeltem két napot, aztán elmentünk koncertezni, másnap pedig megint mentem stúdiózni két napot, aztán ismét volt egy fellépésünk, úgyhogy akkor egy kicsit meg voltam hajtva. Ütközés tehát nem volt, de ez az év számomra erről szólt. És ez nem baj, mert én annak örülök, ha van feladat, mert ha egy zenész otthon unatkozik, az soha nem jó, akkor valami nem működik jól. 

 

 

 

- Én kifejezetten örülök ennek a lehetőségnek. Az nem titok, hogy az Omen énekes keresése pont akkor volt, amikor az életemben éppen holtvágányon parkoltam. Az Acoustic Gallery még nem született meg, a P. Box-ot pedig pihentettük. Azt tudtuk, hogy még valamikor lesz egymással dolgunk, de konkrétumok nem voltak.

Onnantól kezdve, hogy bekerültem az Omen-be, tök jól érzem magam. Amikor elmentem az első meghallgatásra, volt bennem egyfajta félsz, hogy ezek a hozzám képest elsőligás arcok meg fognak engem enni. (nevet) Más kaliberűnek tartottam az egész csapatot. Emberileg az a csibészség, ami elvileg minden zenészben meg kell, hogy legyen, az bennük is megvan, de mellette nagyon segítőkészek, mondhatni családias a hangulat. Ez egy nagyon fontos szempont egy zenekar életében, és a hosszú együttélésnek pont ez az egyik titka, hogy barátként is tudjunk egymásra tekinteni vagy számítani. Beülsz a buszba, elindulsz valamerre, és nincs az, hogy mikor érünk már oda és mikor érek már haza… Ezen kívül pedig sok olyan dolgot tanultam, amit Lacusnak köszönhetek, gondolok itt például dalszerkesztési ötletekre vagy konkrét énekdallamokra, mert bizony ez utóbbi sokszor nem egyezik azzal, amire én gondolok. Érdekes módon, ő a nagyon odamondogatós, egyszerűen megfogalmazott dallamokat szereti és „erőlteti”. Ezeket el kellett fogadnom és élőben megtapasztalnom, mert a közönségnél tényleg ezek jönnek be. Én úgy gondolom, hogy az egész élet egy tanulási folyamat, és az, hogy az égiek ezt a lehetőséget sodorták elém, annak valami oka volt. Összefoglalva egy mondatban: nagyon jól érzem magam az Omen-ben! 

 

 

- Felelősség és kihívás is egyben. Mert azt azért látni kell, hogy Kalapács Józsi tényleg egy ikon, a magyar heavy metal éneklés alfája és omegája. Valahol nála kezdődött az egész történet, és az elvehetetlen tőle, amit a Pokolgéppel és az Omen-nel lerakott az asztalra, meg azóta természetesen a saját formációjával, a Kalapács zenekarral. Nyilván nekem is megtiszteltetés, hogy engem választott énekesnek az Omen legénysége, a közönség részéről pedig egyfajta megbecsülés, hogy már a második Omen lemezen közreműködhetek, és a Nomen est Omen album után ez is tetszik a rajongóknak. 

 

 

 

- Így van, Lacus nappalijába hordtuk be a cuccokat, és ott készítette Andrics Laci a felvételeket több kamerával. Minimalizálni akartuk a költségeket, mert igen el tudja galoppírozni magát az ember ilyen ügyekben. Tehát azért találtuk ezt ki, hogy ne kelljen kibérelni vagy egy stúdiót vagy egy raktárépületet, és ezt tartottuk a legkézenfekvőbb megoldásnak. Beraktuk a szobába a gitáralapokat, egy kis világítást, és forgott egész nap a kamera. Még a naplementés képek is itt készültek. Lacus javasolta, hogy lőjük már meg az erkélyéről, ami pont a Pilisre néz, és az jól mutat majd a szám végén lévő gitáros résznél. Szerintem egyszerű de hatásos klip lett.

Viszont elég fárasztó volt, korán reggel kezdtünk, mert volt egy másik forgatási helyszín is, konkrétan egy tyúkól. (nevet) De az ott készült vágóképek kimaradtak a klipből. Úgy képzeld el, hogy játszik a zenekar a tyúkólban, illetve imitálták a fiúk, hogy játszanak, én meg közben kergetem a tyúkokat. (nevet) Nem is tudom, miért nem kerültek be a videóba ezek a képek… Valószínűleg nem voltak elég hatásosak, vagy nem lettek elég jó minőségűek a felvételek. Pedig ez nem volt egy egyszerű mutatvány, bokáig a tyúkszarban, ráadásul előtte esett egy kicsit az eső, úgyhogy még sár is volt, dagonyáztunk rendesen.

 

 

 

- Persze. (nevet) A helyszínen próbáltuk slaggal lecsapatni magunkról a koszt, nagyjából sikerült is, de utána nyilván nem voltunk cipőben. Kérdeztük is, hogy mi látszik majd a kamerában, és én konkrétan egy papucsban voltam végig.

Volt még egy kritikus jelenet a forgatás során, mert felhoztunk a farmról egy tyúkot, hogy azt majd valamikor elengedjük a nappaliban és felvesszük, hogy mit csinál, de ebből végül is annyi lett, hogy nekem kellett megfognom. De én nagyon nem élveztem ezt a helyzetet, nem szeretem semmilyen szinten bántani az állatokat.

 

 

- Igen, de megmondom őszintén, nagyon nem éreztem jól magam abban a jelenetben. Elég bötén tudtam megfogni azt a tyúkot, úgyhogy nem volt meg az a komfortérzet, amitől az a jelenet jó is lehetett volna. Viszont megnyugtatok mindenkit, hogy a forgatás után épségben visszakerült a családjához, azóta is él és virul. És ezúton is köszönjük neki a közreműködést! (nevet)

 

 

 

- Most már el. Nyilván, aki egy kicsit is bennfentes, az kitalálhatja, hogy egy akusztikus blokkal készülünk a jubileumi koncertre, mert ugye minden Omen lemezre íródott egy ballada vagy olyan dal, ami kifejezetten akusztikus előadásban is jól meg tud szólalni. De azt hadd ne áruljam el, hogy pontosan melyek is lesznek ezek, ez legyen meglepetés.

 

 

- Természetesen! Az egész műsor úgy lett megszerkesztve, hogy a huszonöt év dalai közül majdnem minden lemezről játszunk majd számokat. Az akusztikus blokkal együtt több, mint kétórás lesz a koncert. Két előzenekar nyit majd, és lesz plusz pirotechnika is. 

 

 

- Köszönjük! Ha a Jóisten is úgy akarja, akkor van még benne annyi. Így, hogy én csak hat-hét éve vagyok ennek részese, úgy gondolom, hogy egy zenekar életében ezt a jubileumot megélni mindenféleképpen egy bravúr, főleg ebben a műfajban!