A Jobbik Marczingós László és Róna Péter mellett számos olyan szakemberrel áll napi kapcsolatban, aki átlátja az Európai Unió Bíróságának (EUB) devizahitelekről hozott ítéletét – mondta az M1 Ma reggel című műsorában Z. Kárpát Dániel. A Jobbik országgyűlési képviselője szerint két iskola viaskodik egymással:
– az egyik, amit a kormány képvisel, kivárásra játszik és a Kúria jogértelmezését várja,
– a másik szerint, amit Marczingós László is képvisel, itt egy fogyasztóvédelmi irányelv értelmezéséről van szó, amit Magyarországról kértek.
A jobbikos honatya közölte, az EUB ítélete minden devizahitel-szerződésre vonatkozik, „visszamegyünk a startvonalra, és a pénzügyi szeméttől megtisztíthatóak ezek a jogviszonyok”.
Az ellenzéki képviselő arra is emlékeztetett, az EUB ítélete szerint az államilag elrendelt forintosítás nem tartható fenn. Úgy vélte, az a lépés egy „Frankensteint” hozott létre, de a felek szerződéses akarata nem erre irányult.
Az ellenzéki képviselő felidézte, a parlamentnek például abba lenne feladata, hogy amíg a Kúria jogegységi döntése megszületik, addig – mivel nem tudni, az mit fog tartalmazni – se lehessen senkit kilakoltatni, és a végrehajtásokat is fel kellene függeszteni. A jobbikos politikus úgy fogalmazott,
„mind a kormány, mind az ellenzék be kell, hogy lássa, több százezer ember sorsa nem pihenhet hónapokig”.
Z. Kárpát közölte, a devizahiteles országjárás során különféle devizahiteles élethelyzetekkel találkozik. Úgy látja, sok egyéni tragédiát nem lehet forintra váltani.
„Senki nem adhatja vissza az átvirrasztott éjszakákat, a megroppant egészséget, a külföldre kényszerült családfőt vagy éppen a tragikus haláleseteket” – húzta alá. Hozzátette, ha úgy kell kezelni ezeket a szerződéseket, mintha létre sem jöttek volna, akkor
tisztességesen el kell számolni egymással, és ez mindenkire kell, hogy vonatkozzon,
a kilakoltatottakra, az árverés előtt állókra, a végtörlesztettre, és azokra is, akik lehet, hogy forintra váltva, de fizetik az „irreálisan magas banki terheket.
Az ellenzéki képviselő azt mondta, a devizakárosultak ügye szimbolikus, nem csak jogi, nem csak gazdasági ügy, mert az társadalmi-szociális katasztrófahelyzetet idézett elő.
„Nekünk üzennünk kell, hogy Magyarország egy olyan nemzetállam, ahol ilyen többet nem fordulhat elő”
– hangsúlyozta. Megjegyezte, ő maga elsősorban megoldásokat keres, mert a károsultakat nem érdekli „a pártok ökölcsatája vagy politikai bunkósbotdobálása”.