A kolozsvári magyarság - helyzetjelentés

Kolozsvár, Erdély fővárosa, egyike a magyarság 7 erdélyi, régi bástyájának. Ahogy mindenki tudja, 1920 óta, tehát lassan 100 éve Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülővárosa ma román fennhatóság alá tartozik. Ezen időszak alatt a város mind küllemére, mind lakóinak tekintetében nagy változásokon ment keresztül.

Kolozsvár városának megszállására 1918. december 24-én délben került sor. Az első, amit elkövettek a bevonuló hadseregek, Kolozsvár egyik legjelentősebb terén, melyet régebben Bocskai térnek neveztek, álló Kárpátok Őre honvédszobor felrobbantása volt. Ma már csak a régi képek tanúskodnak jelenlétéről, ugyanis helyére a háborús bűnös, Avram Iancu szobrát állították, aki a román „forradalmárokat” vezetve 1848-ban több ezer magyar ártatlan civilt gyilkolt le Nagyenyed és Gyulafehérvár környékén. A régi szobrot akkora bombával tudták csak eltávolítani, hogy a környék házainak ablakai mind betörtek, az új szobor pedig – mi furcsa! – közvetlenül megépítése után félig megrogyott, földbe süppedt és kibillent. Azóta alátámogatták… de ki tudja, meddig hagyja állni a jó Isten.

 

1918-ban az Erdélyben élő emberek élete radikálisan megváltozott, nem csak a magyaroké, de az itt élő németeké is. Megszűnt a magyar állami oktatás, csak egyházi iskolák maradtak, sőt a magyar történelmi egyházak addigi jogait is megcsorbították a megszállók. Majd a magyar lakosság ellen elkövetett atrocitások sora következett. A Kolozsváron működő, 1872-ben alapított egyetemet, amely 1881-től a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem elnevezés alatt működött, nagyon megviselte ez az időszak. 1919. május 10-én az egyetem vezetősége ultimátumot kapott ugyanis a megszálló román hatóságoktól, amely a következő volt: amennyiben a tanárok felesküsznek a román királyra, és két éven belül megtanulnak románul, maradhatnak. A tanárok ezt a lehetőséget egyöntetűen elvetették. Így május 12-én a román hadsereg erővel behatolt az egyetem épületébe, és a tanárokat és diákokat kivezényelték az utcára. Csupán személyes holmijukat vihették magukkal. A magyar felsőoktatás Kolozsváron teljesen megszűnt, az elmenekült egyetem rövid budapesti kitérő után, 1921 és 1940 között Szegeden működött tovább. 

 

A magyar ingatlanok elkobzása is nagy méreteket öltött 1918 után… Az 1906-ban épített Magyar Állami Színház épülete is így került a román hatóságok keze alá. Sajnos napjainkban csak román előadásokat tartanak ebben a gyönyörű épületben, amely egykor a Monarchia egyik legszebb színházépületeként volt számon tartva. A színházat 1919-ben, a trianoni diktátum egyik súlyos következményeként vesztette el a magyar társulat. Az utolsó előadást 1919. szeptember 30-án tartották itt. Műsoron a Hamlet szerepelt, amelyből a cenzúra törölte a nagymonológot, csupán az első sor hangozhatott el: „Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés”. Az előadást követően a közönséget és a társulat tagjait rendőri erők segítségével tudták csak eltávolítani az épületből, miután a nézők a hosszú, szűnni nem akaró tapsvihar után sem akarták elhagyni azt. A magyar színház ma újra működik Kolozsváron, de másik épületbe kellett költöznie.

Kolozsvár területén a római időkben is város állt Napoca néven, a román kontinuitási legenda hívei ezért ősi román földként tekintenek Kolozsvárra. De valójában a rómaiak kiürítették ezt a területet a vándornépek nyomása miatt, ellenben a mai románnak mondott nép, amit a középkorban oláhoknak vagy vlachoknak mondtak, kezdetben a mai Macedónia és Albánia területén élt, és csak a tatárjárás után kezdett beszivárogni az elnéptelenedett Erdélybe. Kolozsváron a második világháború utáni időszakban beszélhetünk csak jelentős románságról, az 1941-es népszámláláskor a kolozsvári magyar lakosság aránya elérte a 88%-ot úgy, hogy jelentősebb német és zsidó közösség is lakott a városban. Tehát a románok még ebben az időben is igen csekély létszámban voltak jelen.

 

Az etnikai arány radikálisan csak a 60-as években kezdett megváltozni, először az 1966-os román népszámlálás adatai mutatnak enyhe román többséget a városban, de ezeket az adatokat – mint kiderült – valójában meghamisították, reálisan a 70-es évek közepén volt először román többség Kolozsváron. Ez a mérhetetlen betelepítési programnak köszönhető, amelyet az akkori kommunista hatalom állami szinten támogatott. Több nehézipari gyárat hoztak létre, hogy munkát adjanak a Kárpátokon túlról betelepített románságnak. Olyan év is volt, amikor tízezer románt telepítettek be a városba. Ezzel a programmal teljesen felborult az etnikai egyensúly, és ezt tetőzte még a kolozsvári magyarság háború utáni elvándorlása is.

„Kolozsváron az egyház még ma is fontos összetartó erő. Napjainkban nagy szükség van nemzeti érzelmű papokra, és Erdélyben akadnak is, Istennek hála. Sajnos a politikai képviseletünk jelenleg nem megfelelő, egy velejéig korrupt párt képviseli az erdélyi magyarságot a román parlamentben, akiket csak a pénz és a személyes érdekek vezényelnek. 

 

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Erdély több jelentős városában jelen van. minden erőnkkel próbáljuk egészséges magyar öntudatra nevelni a magyarságot ebben az agymosott liberális világban. Nagyon sok kulturális programot szervezünk: előadásokat, filmvetítéseket, a kolozsvári Mátyás-napokat, illetve egyik legnagyobb rendezvényünket, a Székely Szigetet. A megemlékezések is elég gyakoriak, le kell rónunk tiszteletünket a történelmi nagyjaink előtt, mivel múlt nélkül nincs jövő. A fiatalság nevelését is fontosnak tartjuk, minden évben gyerektáborokat is rendezünk, a szegény magyar családok segítésére pedig gyűjtéseket szervezünk. 

 

Hatalmas ellenszélben dolgozunk, nagy az elnyomás a román állam részéről is, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjait folyamatosan zaklatja a rendőrség, büntetéseket rónak ki szinte bármilyen rendezvény miatt, stb. Itt, Kolozsváron például nem kapunk engedélyt egyetlen közterületen szervezett megemlékezésre sem. Tagjainkat időről időre beidézi a rendőrség mondvacsinált okok miatt. 12 évig egy ultranacionalista polgármestere volt Kolozsvárnak. Akkoriban, a »funari« korszak idején a padoktól a szemetes kukákig minden román nemzeti színűre volt festve a városban. Most kicsit jobb a helyzet, de még mindig sok a gond ilyen téren. Az utóbbi években zaklatásnak voltunk kitéve minden év június 4-én. Az egyetlen Kolozsváron található magyar első világháborús emlékműnél nem tudunk ilyenkor megemlékezni, mert ott ilyenkor folyamatos a rendőri jelenlét, de leleményességgel ki lehet játszani a karhatalom embereit… így harcolunk a jövőben is évről-évre, ahogy idén is tettük.”

Habár nagy az ellenszél, Kolozsvár napjainkban is Erdély magyar fővárosa, magyar színháznak, magyar egyetemi karoknak ad otthont. Reméljük, ahogy a Fő tér román nemzeti színre festett padjait lecserélték a közelmúltban, úgy fog a trianoni diktátum is eltöröltetni, hogy egy új, egészségesebb és igazságosabb helyzetnek adhassa át helyét.

 

Addigis utolsó percig…