A mountain bike-tól a motoros túrákig – interjú Erdélyi Krisztiánnal (Ossian)

Hegyek között, völgyek között… avagy színpad és turnébusz kontra természet és hátizsák. (2. rész)

 - Az Ossian rajongók biztos tudják, hiszen már jól ismernek, de a zenekar honlapján is jelezve van az adatlapodnál, hogy egyik (volt) hobbid a terepbiciklizés. Hogyan kerültél egy ilyen bringa nyergébe, és pontosítsuk is, hogy melyik válfaját művelted ennek a sportágnak?
 
 - Bicajozni már gyerekkoromban is nagyon szerettem, aztán rájöttem, hogy mennyivel nagyobb élményt tud nyújtani, ha ezt a természetjárással kötöm össze. Beszereztem hát egy mountain bike-ot.
 
 - Mikor és hogyan kezdődött ez a szerelem? Mennyire volt ez komoly, milyen szinten nyomtad? Versenyszerűen is mentél vagy csak a saját szórakoztatásodra?
 
 - Igazából egy régi barátom inspirált a dologra, ő nagy sportember, többször végigcsinálta az Iron Man versenyt, amiben többek között nem kevesebb mint 180 km biciklizés is szerepel. Vele montizgattam a környékünkön, persze csak hobbi szinten, mert én versenyeken nem indultam.
 
 
 - Csapatban bringáztatok vagy egyedül jártál ki a terepre?
 
 - Leginkább ketten-hárman mentünk, de volt rá példa, hogy egyedül is kigurultam a közelünkben lévő Velencei-tóhoz menni egy kört.
 
 - Ért-e valamilyen sportsérülés amíg ezzel foglalkoztál? Endre sosem aggódott, hogy nem leszel hadra fogható a színpadon, ha esetleg buksz egy nagyobbat, vagy valami baj ér?
 
 - Annyira azért nem mentem veszélyes terepeken. (nevet) És sportsérülésem sem volt szerencsére. Ez inkább, mint említettem, egy hobbi tevékenység volt az életemben.
 
 - A biciklizés közben azért volt lehetőséged időt szakítani a természet felfedezésére, új helyek megismerésére is, vagy kizárólag csak a sportolás miatt tekertél?
 
 - Elsősorban magáért a természetben való kint létért bicajoztam, mert annyira nem élek sportos életmódot, hogy kizárólag csak amiatt tekerjek. (nevet) Olyan helyen lakom, hogy egy karnyújtásnyira van a Velencei-tó, a Velencei hegység, de a Bakony sincs túl messze, úgyhogy nem kell sokat utaznom, ha szép helyeket akarok látni.
 
 
 
 - Most már elárulhatjuk, hogy a bringázás kapcsán azért használtunk eddig múlt időt, mert pár éve motorizáltad a kétkerekűt. Ez valamiért kényszerváltás volt vagy csak kényelmi szempont?
 
 - Nehéz megmagyarázni, valahogy magával ragadott. Persze ez kényelmesebb is, de egy átmotorozott nap után azért el tud fáradni az ember. Bár ez másmilyen fáradtság, mint a bicajozás utáni. Talán ami közös bennük, az a természet közelsége. Ezzel együtt a lehetőségeink is gyarapodtak, hiszen nagyobb távolságokra el tudunk jutni, hogy ott is élvezhessük a gyönyörű tájakat.
 
 - Milyen vasad van? Ezzel is kezdtél netán, vagy az évek során már cseréltél motort?
 
 - Gyerekkoromban én is végigmentem a Romet, Simson stb. dolgokon, de az első nagymotorom egy Suzuki Burgman 400-as nagyrobogó volt. Ezzel kezdtük, belekóstoltunk a motorozás világába. Azért beszélek többes számban, mert ezzel lehetőség nyílt arra, hogy a feleségemmel együtt tudjam átélni ezt az élményt. Ez nagyon jó kezdő motor volt, de voltak hiányosságai. Később a túraendurók felé kezdtem kacsingatni. Következő szerzeményem egy Suzuki V-Strom 650-es volt. Ez már alkalmasabb volt a kétszemélyes túrázásokra, amit ki is használtunk. Jelenleg egy BMW R1200GS Adventure motorom van, amivel egy régi álom vált valóra.
 
 
 - Kizárólag a feleségeddel motorozol vagy egy nagyobb társaság tagjaiként szoktatok útra kelni?
 
 - Nem nagyon szeretem a nagyobb csapatban való gurulásokat, két-három motor a maximum, amivel szoktunk menni. De sokszor teszünk kirándulásokat kettesben is. Megvan ennek is az előnye, hiszen ilyenkor nem kell senkihez alkalmazkodni, csak mész, amerre szeretnél, olyan tempóban, ahogy kényelmes.
 
 - Milyen sűrűk ezek a kiruccanások?
 
 - Évente egyszer betervezünk egy hosszabb, nyári motoros túrát, de ezen kívül ahogy az időnk és az időjárás engedi, szinte hetente megyünk. Néha csak elugrunk egy pár órás körre, vagy felkerekedünk, és egy-két napra magunk mögött hagyjuk a világot.
 
 - Mekkora volt a legnagyobb táv, amit eddig mentetek? Van-e olyan kiemelkedő túra, amit valamiért sosem felejtesz el?
 
 - A legnagyobb távot idén nyáron sikerült megtennünk, ha jól emlékszem olyan 2300 km-re sikeredett. Nem csak a hossza volt kiemelkedő, de a látvány is. Sikerült eljutnunk a Stelvio Pass-ra, ami a motorosok egyik paradicsoma az olasz-svájci határnál, az Alpokban. Odafele belekóstoltunk egy kicsit a Dolomitok szikláinak hangulatába is, az csodálatos volt. De meghatározó volt például az első horvátországi motoros túránk Krk szigetén. Mikor megláttam a gyönyörű, kék tengert, az örökre megmaradt bennem.
 
 - Mindig célirányosan indultok útnak, konkrét útvonaltervvel, vagy elkezdtek gurulni és közben találjátok ki a helyszínt?
 
 - Előfordul mindkét eset. Azért a hosszabb túrákat meg szoktuk tervezni a szállások és a napi távok miatt is, de előfordul, hogy vasárnap gondolunk egyet, felpattanunk a motorra és elindulunk megnézni egy várat mondjuk a Balaton felé, aztán a végén megkerüljük a tavat. (nevet)
 
 
 - Elmesélnél egy-két kalandosabb, vagy rizikósabb esetet, már ha egyáltalán volt ilyenben részed? Baleseted még sosem volt, ugye?
 
 - Balesetem szerencsére még nem volt, bár álló helyzetben már sikerült eldöntenem a motorom. Azt tudni kell, hogy ez egy magas építésű és nagyon nehéz túraenduró, a felállításánál akadtak gondok. (nevet) Azt gondolom, a motorozás egy veszélyes hobbi, de ha az ember megfontoltan, és különös figyelemmel űzi, akkor nem kell tőle félni. Tanulni mindig lehet és kell is, erre az egyik legjobb módszer egy vezetéstechnikai tréning elvégzése. Ott olyan dolgokat tanul meg az ember, amit a jogosítvány megszerzésénél nem mondanak el.
Persze történnek kellemetlenségek, idén tavasszal például, amikor Prágába mentünk, az út háromnegyedénél összegyűltek a felhők felettünk, és egy hatalmas felhőszakadás kerekedett. Egy benzinkúton megálltunk, magunkra cibáltuk az esőruhát, és az út további részét volt szerencsénk szakadó esőben megtenni. Élmény volt így a szállásunkat keresgélni Prága belvárosában. Rizikós esetünk nem volt, bár amikor a GPS-ünknek köszönhetően, este hétkor még a Dolomitok közepén bóklásztunk, a szállásunktól röpke 140km-re, elkezdtünk kicsit aggódni. Gyors GPS-csere után helyrehoztuk a dolgot, és életünk egyik legszebb útja után este 10-re sikerült begurulnunk a szállásra.
 
 - Mit jelent számodra a motorozás? Kizárólag a száguldás, a szabadságérzet miatt ülsz a nyeregbe, vagy új helyek gyors felkeresésére használod, netán a kikapcsolódás egyik eszköze?
 
 - A motorozás számomra a kikapcsolódást, a természet közelségét jelenti. Sokkal inkább ki vagy téve az időjárási viszonyoknak, mint egy autóban, de pont ebben van a szépsége. A száguldozást nem szeretem, szóval nem az adrenalin hajt, inkább a nyugodt nézelődős túrázgatást kedvelem. Ha meglátunk egy szép helyet, megállunk az út szélén, a kedvesem lefotóz egy lepkét vagy egy pipacsot, és megyünk tovább…vagy csak szól, hogy „Álljunk meg!”, hogy csinálhasson egy szép természetfotót. (nevet)
 
 - Mennyire dokumentáljátok ezeket az utakat? Mire használjátok a rögzített anyagokat?
 
 - A túrák során elsősorban a párom szokott fotózni, én inkább videózok. A sisakomon van egy akciókamera, amivel a felvételeket készítem. Aztán a hideg téli napokon összevágom őket, és kisfilmeket csinálok a túrákról. Nem szoktam ezeket megosztani, inkább saját célra készülnek, hogy vissza tudjuk nézni az utakat, felelevenítve az élményt. A fotókat és a videókat is rendszerezve tároljuk, így könnyen előkereshetőek. 
 

 

 - Ha jól tudom, a téli szezonban sem ücsörögtök otthon, akkor gyalogosan járjátok a természetet…
 
 - Igen, télen rövidebb gyalogostúrákat szoktunk tenni erdei útvonalakon. Vannak helyek a közelben, ahová szívesen visszajárunk. De volt rá példa, hogy a Zemplénben lefoglaltunk egy szállást az erdő közepén, a civilizációtól távol… olyannyira, hogy még térerő sem volt. (nevet) Ott gyalogtúráztunk pár napot, bár ez pont nem télen volt.
 
 - Sokakat lelomboz, ha induláskor nem hétágra süt a nap. Nálatok is csak ilyen körülmények között jöhet számításba egy-egy túra, vagy ti merészebbek, elszántabbak vagytok?
 
 - Hát, őszintén szólva, inkább én szoktam pánikolni az időjárás miatt, de ha elhatároztuk, hogy megyünk, és főleg ha ezt motorral tesszük, akkor elindulunk, nincs mese. (nevet)
 
 - Lényeges kérdés, hogy milyen célból vágtok neki egy-egy kiruccanásnak? Nálatok mi a legfontosabb: szép kilátás, érdekes hely, az út nehézségi foka, netán valamilyen konkrét teljesítménytúra, stb.?
 
 - Elsősorban a kikapcsolódás és a természet szépsége a fő szempont. A sport része, és a teljesítménytúra nem annyira fontos nálunk. Sokszor kombináljuk a motoros és gyalogos túrát, esetleg városnézést is közbeiktatunk. Csináltunk már olyan kört, hogy kiválasztottuk a Bükk négy-öt legszebb látnivalóját (várak, tavak, vízesés, stb…), és egy kétnapos körtúra keretében bejártuk ezeket. Itt volt motorozás rendesen, de gyalogoltunk is eleget.
 
 
 - A motoros témánál már szóba került egy-két külföldi helyszín is… a gyalogos túrázások is átnyúlnak néha a határainkon túlra, vagy csak itthoni tájakon barangoltok?
 
 - Sajnos határon túl még nem gyalogtúráztunk. De tervben van egy hosszabb, erdélyi motoros túra, remélhetőleg akkor lesz lehetőség gyalogosan is felfedezni azokat a szép helyeket. Én már sokszor jártam ott a zenekarral, láttam milyen gyönyörű az a táj.
 
 - Számodra miért fontosak ezek a kirándulások?
 
 - Elsősorban, mert szeretünk motorozni, sétálni, mozgásban lenni, új helyeket (és persze régieket is) felfedezni. Feltölt és kiszakít a hétköznapokból. Egyszerűen jól érezzük magunkat.