A törökök hivatalosan kérték Gülen kiadatását - mit lép az Egyesült Államok?

Ankara további célja Gülen kiadatása, Washington azonban azt kéri NATO-szövetségesétől, hogy szolgáltasson egyértelmű bizonyítékot Recep Tayyip Erdogan török államfő egykori szövetségesének bűnösségét illetően.

Barack Obama amerikai elnök a közelmúltban felajánlott Erdogannak minden segítséget, amellyel a hatalomátvételi szervezkedés kitervelőit a nyomozók elfoghatják, és bíróság elé állíthatják.

Binali Yildirim török miniszterelnök szerint

"Gülen kiadatása az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok elmélyítésének fő feltétele, e téren nincs helye alkudozásnak".

Ítélet

Augusztus közepén egy törökországi ügyészség kétszeres tényleges életfogytiglani, valamint további 1900 évi börtönbüntetést, illetve hatalmas összegű bírói pénzbírságot kért Gülenre. A 2527 oldalas vádirat alapján a hitszónoknak fegyveres terrorszervezet alapítása és irányítása, terrorizmus finanszírozása, az alkotmányos rend megváltoztatásának kísérlete, valamint a kormány megdöntésének kísérlete miatt kell felelnie.

Gülen korábban nemzetközi vizsgálóbizottság létrehozását szorgalmazta a puccskísérlet kivizsgálására, és kijelentette: kész hazatérni Törökországba, ha az ellene felhozott vádaknak akár csak egytizede is igaznak bizonyul, és ha bűnösnek találják, vállalja az ezért járó büntetést.

A török kormány a puccskísérletet követően számos területen tisztogatásokba kezdett a közigazgatásban. A vizsgálatok a haderő mellett főként a rendőrséget, a csendőrséget, a parti őrséget, az igazságügyet, az oktatást, az egészségügyet és a médiát érintik.

A Sabah című kormánypárti napilap vasárnap azt közölte, hogy a mozgalom mintegy 93 ezer tagja "szivárgott be" hosszú évek alatt az államigazgatásba. A török vezetés azt állítja, hogy Gülen ebben a folyamatban saját alapítványaira, iskoláira, vállalkozásaira, biztosítótársaságaira, illetve médiaérdekeltségeire támaszkodott.