A Nemzeti Múzeum és a Líra könyvkiadó szaladt legutóbb bele abba, hogyan tegyen ennek eleget. Az abszurditásba hajló eseteket csak fokozza, hogy hiába vonatkozik a jogszabály egyformán mindkettőre, betartatásában tetten érhető a kettős mérce.
A múzeumot egy nemzetközi fotókiállítás miatt kötelezték arra, hogy ne engedje be a 18 év alatti látogatókat, mert egyes képeken LMBTQ közösség tagjai is szerepelnek.
A múzeum azonban nem tud eleget tenni ennek, ugyanis nem kérhet el személyi igazolványt senkitől, így ellenőrizni sem tudja a látogatók életkorát. A nagy port kavart ügynek viszont az lett az eredménye, hogy többszörösére nőtt az érdeklődés a kiállítás iránt, s a jegypénztárakat tömegek rohamozták meg – tette közzé kezeit dörzsölve L. Simán László főigazgató.
Él és virul a nemzet múzeuma. Köszönjük, kedves Dúró képviselő asszony... Különösen köszönjük a közönségünk figyelmét, szeretetét és megértését.
A másik helyszín a Líra egyik könyvesboltja, ahol arra figyeltek föl az eladók, hogy a szabály betartatása érdekében „két kormányhivatalos dolgozó távolságmérővel lemérte a könyvesbolt bejárata és az iskola, valamint a templom bejárata közötti távolságot.” A tájékoztatóból az is kiderül, hogy a hivatali emberek „kissé bizonytalanok voltak a teendőik kapcsán, mert még ilyen feladatot nem bíztak rájuk. Végül megszületett az eredmény: a könyvesbolt bejárati ajtaja és a katolikus iskola bejárati ajtaja közötti távolság kevesebb, mint 200 méter”, ami nem elegendő. Nem ez az első eset. hogy a Lírába betértek az ellenőrök.
„Ezt megelőzően már volt egy vizsgálat a könyvesboltban, amelynek célja az LMBTQ tartalmú könyvek tárolására irányult. Azok a könyvek is ebbe a kategóriába tartoznak, amelyeknek akár egy mellékszereplője, vagy akár egy röpke kis eseménye is a másságra utal. Tehát ide sorolandó több klasszikus, Oscar-díjas alkotás, szépirodalmi mű, krimi, népmesei gyűjtemény, mesekönyv, filmsorozatok alapján készült regények, és még sorolhatnánk tovább.”
– ismertette a történetet a Líra érintett könyvesboltja
A két eset közötti különbséget így összegezte Nyáry Krisztián: a múzeum csak azért engedheti meg magának, hogy nevetségessé tegye ezt e helyzetet, mert a főigazgatója, L. Simon László, egykori tekintélyes fideszes politikus. Ilyen esetben a könyvesboltokat nevetve büntetné meg súlyos összegekre a hatóság. Ahogyan fogalmazott, „egy ilyen kurucos kiállást csak ő engedhet meg magának kockázat nélkül. Ha ugyanis bármilyen könyvesbolt hasonlóan érvelne, és közölné, hogy nem kérhet személyi igazolványt a vevőitől, a vegzálásukkal megbízott vármegyei főispánok ellenőrei a szemükbe nevetve büntetnék meg őket súlyos összegekre. Ha ők hivatkoznak rá, hogy a törvény érthetetlen és hemzseg az önellentmondásoktól, nem kapnak választ, csak annyit, hogy a jogszabályokat be kell tartani.” A Lírát viszont 12 millióra büntették, mert túl sok kiskorú találkozhatott a boltokban egy képregénnyel, amelyben két fiú megfogja egymás kezét.
A két eset között hasonlóság is fölfedezhető Nyáry szerint. A tiltás hatalmas reklámot csinál könyveknek és kiállításoknak egyaránt.
És ez jó is lenne így, hiszen gyermekeket amúgy sem kell megvédeni a művészettől.
– fogalmazott a Líra kreatív igazgatója.
(Címlapkép: L. Simon László/facebook)