Áder János lesz újra a köztársasági elnök

Elnöki tevékenysége elismeréseként tekint a Fidesz felkérésére.

Az államfő ezt tartalmazó nyilatkozatát csütörtökön juttatta el az MTI-hez a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH). A közlemény szerint Áder János elnöki tevékenysége elismeréseként tekint a Fidesz elnökségének egyhangú felkérésére.

A felkérést elfogadom. Az alaptörvény rendelkezéseinek megfelelően vállalom a jövő tavasszal esedékes demokratikus megmérettetést

– áll a dokumentumban. Közölte, az első felkérés alkalmával a húsvéti elcsendesedés, most pedig karácsony békéje segített a körültekintő mérlegelésben és döntése meghozatalában. A köztársasági elnök kitért arra is, hogy újbóli megválasztása esetén céljai és személyes vállalásai a jövőben is változatlanok maradnak. Kiemelt feladatának tartja a törvényalkotás feletti alkotmányos kontroll gyakorlását, továbbra is minden tőle telhetőt megtesz a természeti környezet védelme érdekében.

A kormányfő sajtófőnöke pénteken közölte az MTI-vel: Orbán Viktor miniszterelnök személyesen tájékoztatta Áder Jánost arról, hogy a Fidesz ismét őt jelöli az államfői posztra. Mint az ismeretes májusban még Rubovszky György, az Igazságügyi Bizottság elnöke azt mondta, hogy Viktor nem engedi Ádert újraindulni. De, azóta Áder János bizonyította, hogy méltó a Fidesz elnökégének a felkérésére: például mikor Vona Gábor beszélni akart vele az alaptörvény-módosításról, akkor ő nem volt hajlandó találkozni az ellenzéki vezetővel.