Akasztást ünnepeltek Bangladesben

A felakasztott iszlamista politikust az 1971-ben Pakisztán ellen vívott függetlenségi háború idején elkövetett népirtás vádjával ítéltek halálra.

A bangladesi biztonsági erők vasárnap készenlétben álltak Kamaruzzaman híveinek esetleges tiltakozó megmozdulása miatt.

Egy tisztségviselő megerősítette, hogy az ellenzéki politikust a bangladesi főváros, Dakka központi börtönében végezték ki.

A 62 éves Kamaruzzamant, az ország legerősebb iszlamista tömörülésének, a Dzsamaat-i-Iszlaminak a főtitkár-helyettesét a kormány által 2010-ben felállított Nemzetközi Büntető Törvényszék (ICT) 2013 májusában ítélte el. Az ítéletet tavaly novemberben hagyta jóvá egy dakkai különbíróság.

A politikusnak a vád szerint része volt legalább 120 fegyvertelen paraszt kivégzésében Banglades egy távoli, északi falvában, Szohágpurban, amelyet azóta az "özvegyek falujának" neveznek.

A választók 2-3 százalékának támogatását bíró Dzsamaat-i-Iszlami szerint az iszlamista párttagok elleni ítéletekkel a kormánynak az a célja, hogy meggyengítse az ellenzéket.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa korábban arra szólított fel, hogy ne végezzék ki Kamaruzzamant, mivel az ügyében lefolytatott per nem felelt meg a nemzetközi normáknak. Az Egyesült Államok ugyancsak ellenezte a halálos ítélet végrehajtását.

Az 1971-ben kilenc hónapon át tartó háború alatt a bangladesi kormány álláspontja szerint hárommillióan haltak meg, mintegy kétszázezer nőn követtek el nemi erőszakot és tízmillióan menekültek a szomszédos Indiába. Más források 300 ezer és 500 ezer közé teszik a halálos áldozatok számát. A kormány szerint pakisztáni katonák és velük kollaboráló bangladesiek is felelősek a kegyetlenkedésekért.

Az iszlamista párt a háború alatt nyíltan Banglades függetlensége ellen kampányolt, viszont következetesen tagadja a bűncselekmények elkövetését. Sejk Haszina Vazed bangladesi miniszterelnök a háborús bűnöket feltáró perek folytatását ígérte.