Egy gyermek elvesztésénél nincs nagyobb szülői tragédia, de az sem sétagalopp, ha egy betegség vagy sérülés állítja kihívás elé a családot. Orbán Orsolya fiát 17 évvel ezelőtt gázolta el kerékpározás közben egy autós, az akkor 9 éves gyermeket többször újra kellett éleszteni, kómában is feküdt. Az azóta felnőtt férfivá érett József agysérülése miatt enyhe szellemi fogyatékossággal él, a rövidtávú emlékezőképessége pedig kiesett, bár a baleset után egy darabig még saját édesanyjára sem emlékezett.
Orsolyának elkél a segítség, mert a beteg fiút egy percre sem lehet magára hagyni, így az anya még a boltba sem tud csak úgy elmenni. József, avagy ahogyan édesanyja hívja, Dzsozi 2009-ben epilepsziás lett, tavaly pedig sok minden változott, amikor ha lehet úgy mondani, valami eltört benne: érzi, hogy nem teljes az élete, testvéreivel ellentétben nincs párja, szórakozása, kiteljesülése. Az innen eredő dührohamok miatt nyolc hónapot töltött pszichiátrián, ahol az anya szerint lényegében kábítószerfüggőt csináltak belőle, olyan sok Rivotril-t kapott. Mindez a mai napig kísérti a fiút, de nincs mit tenni: hiányoznak neki a gyógyszerek, szaksegítség nélkül pedig az édesanyja próbálja az adagot apránként csökkenteni. Ő azt mondja, lényegében meg kellett ismernie, milyen a kábítószeresek élete.
Autó vagy étel
Orsolya öt évvel ezelőtt egy fővárosi panellakásból költözött el fiával Valkóra, egy Gödöllő melletti csendes kis művészfaluba, mert azt szerette volna, hogy Józsefnek jobb legyen. Mint mondta, a nyolcadik emeleti lakás nem csak macerás volt a tolókocsi miatt, de a környezet sem volt olyan, mint itt, a természet lágy ölén. A fiú egyébként már ha lassan is, de tud járni. Az epilepszia viszont nem várt bonyodalmakat, és ezzel együtt költségeket hozott, így a napi 120 kilométer autózás után Orsolyának választania kellett: vagy a benzin és az egyre gyakoribb autószerelő, vagy az ennivaló. Így a kocsi odalett, az akadálymentesítési tervek miatt megbontott vidéki ház pedig úgy maradt, ahogy a leendő munkák előtt megállt: félkészen.
Mint az édesanya mondja, az ellátórendszerrel van óriási gond. Nem elég egy ilyen tragédia, de még súlyosbítják azzal is, hogy szinte semmilyen segítségben sem bízhatnak. József egy isaszegi speciális napköziben kötött barátságokat, ahol gondoskodtak róla, és így édesanyja válla is könnyebb lehetett - egészen addig, míg egyik pillanatról a másikra állami finanszírozás hiányára hivatkozva be nem zárták a napközit, mert inkább egy - nyilván jövedelmezőbb - idősek otthonát csináltak belőle. A sérült gyerekek mehettek haza, a szülők pedig adhatták fel a munkájukat, vagy kereshettek más helyet, amire igencsak kevés a lehetőség, ugyanis valamennyi ilyen intézmény teltházas. Orsolya fiát például olyan várólistára tették, amin 200 ember volt még előtte. Egyébként ahogy az a költözésből is látszik, az anya nem adná fiát otthonba, de ma már arra jutott, hogy nincs más választása, ugyanis egyedül, munka nélkül, 24 órás otthoni felügyeletet ellátva nem lehet élni. Még mosógépet is csak nemrégen kapott adományként, mert az autó után lassan mindent eladtak, vagy eleve meg sem tudták venni, ami kellett volna.
Saját sírját rajzolta le
József egész jól sakkozik, csak sajnos nincs kivel. A régi barátok elriadtak a beteg fiútól, a testvérek nem érnek rá mindig ott lenni. A bezárt napköziben kiépült baráti kör szétszéledt, a pszichiátrián kapott óriási gyógyszermennyiség miatt pedig máig Rivotril-függő, és ismét eljutottak oda, hogy néha pelenkára van szükség.
Dzsozi és egyik testvére, Attila
A dührohamokban néha magára, néha édesanyjára támadt, de ő azt mondja, kezd neki rögzülni, hogy ilyet nem szabad csinálni, mert akkor újra be kell menni a kórházba. A neurológus szerint a balesetkor sérült agy épen maradt része mára teljesen ki lett használva, így a jövőben a helyzet rosszabbodni fog. Orsolya már észleli a jeleket, hogy mozgásban és memóriában is egyre több a zavar, a kommunikáció is nehézkesebbé válik. Felháborítónak és egyben elkeserítőnek érzi, hogy a legközelebbi, gödöllői napközi is teltházas, pedig sok olyan, hozzájuk hasonló család van, ahol szükség lenne az ilyen formájú segítségre.
Békés békétlenség
Akármennyi is van még hátra, a lényeg, hogy az nyugalomban teljen. Elég az a háború, hogy nézem, ahogy romlik az állapota. Mindig tudtam, hogy elkísérem az utolsó útjára, de nem mindegy, mikor, és hogyan - mondta Orsolya, akinek célja, hogy felhívja a figyelmet arra az áldatlan állapotra, ami az ilyen helyzetbe került családokat veszi körül ma Magyarországon.