Házon belüli kritika - Völner szerint Kásler minisztériuma egy trágyadomb

Házon belüli kritika - Völner szerint Kásler minisztériuma egy trágyadomb

Ahogy korábban írtunk róla, a Völner Pállal kapcsolatos nyomozati anyag részletesen taglalja, hogy milyen módon zajlottak Schadl és a bukott államtitkár vesztegetéssel kapcsolatos egyeztetései és találkozói.

A nyomozati anyag egy másik érdekessége, hogy Schadlhöz egy régi ismerőse megfigyelésén keresztül jutottak el a hatóságok, akivel kölcsönösen intéztek egymásnak dolgokat. Az R.-nek nevezett férfit egyszer már felfüggesztett börtönre ítéltek sikkasztásért. Február 21-én Schadl felhívta R.-t és arra kérte, hogy segítsen elkenni egy harmadik személy sok százmilliós áfacsalását, mert az illető fizetne azért, hogy ne legyen belőle gyanúsított vagy vádlott. R. volt az, akit Schadl többször is „gazdámnak” szólított a telefonbeszélgetéseik során, de fordítva is működött ez a becenév.

Később egy oktatási bizniszben érdekelt vállalkozó ügyét hozta R. Schadlnek, ő pedig Völnerhez fordult segítségért, aki az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának beosztottjaival is egyeztetett a megoldásról. Végül azonban az illetékes hivatal mégis elutasította a vállalkozó cégének a kérelmét, Völner ekkor igen sajátos véleményt fogalmazott meg a humántárcával kapcsolatban:

Az Emmi egyébként egy trágyadomb. Olyan embereket gyűjtenek össze a közszférában, akik sehol nem kellenek, csupa ilyen kisebbségi komplexussal rendelkező, lusta ember. 

Ander Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője írásbeli kérdéssel fordult Kásler Miklóshoz, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjéhez, hogy mit gondol az államtitkár által megfogalmazott kritikáról. Érdekes lesz, hogy a humántárca vezetője vajon a nyomozás érdekeire hivatkozva nem fog-e válaszolni, vagy egy jó vastag gyurcsányozás lesz majd a válasz. 

.

Az EMMI-vel szembeni kritikák nem ritkák mostanában, hiszen nemrégiben például Kásler felmentette az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára időzített, a tervek szerint márciusban nyíló, a Királyok és szentek – Az Árpádok kora címet viselő nagyszabású nemzetközi kiállítás kurátorait, és a teljes szakmai irányítást a Magyarságkutató Intézet kezébe helyezte. Ennek köszönhetően legalább egy tucat történész, régész és levéltáros szakította meg együttműködését a tárlattal. 

Szintén a minisztériummal kapcsolatos problémákról beszélt Tóth Endre, az Egységben Magyarországért oktatásért felelős szakpolitikusa. Az Alfahírnek adott interjújában arról beszélt, hogy kiüldözték a szakértelmet a minisztériumokból, főként az EMMI-ből.

"Olyan szintű fluktuáció volt, hogy az én főosztályomon két év alatt rangidős kollega lettem, mert a munkatársaim kétharmada távozott ilyen rövid idő alatt."

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}