"A növekedés Görögországa fog győzni, nem pedig a populizmusé" – jelentette ki a kormányfő a közvélemény-kutatások szerint legnépszerűbb politikai erőre, a szélsőbaloldali Sziriza pártra utalva, amely véget akar vetni a megszorító intézkedéseknek és moratóriumot akar kérni az Európai Uniótól az adósságtörlesztésre.
Szamarasz pártja, az Új Demokrácia több száz tagja és szimpatizánsa, valamint miniszterek előtt ismertette programját. Az állami szektor további racionalizálását, valamint a versenyképesség javítását és a beruházások növelését ígérte.
Az általa vezetett jobboldali-konzervatív koalíciós kormánynak a gazdaság talpra állítását célzó reformok megvalósításával sikerült "megakadályoznia Görögország kiválását az euróövezetből" – emlékeztetett a kormányfő.
Azért még reménykedik a görög kormányfő
A reformok folytatását ígérte szombaton Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök Athénban.