Rekord: csaknem félmillióan vonatoztak a Balatonra bő két hét alatt, a komoly drágulás dacára

Rekord: csaknem félmillióan vonatoztak a Balatonra bő két hét alatt, a komoly drágulás dacára

Rekordutasszámot hozott a június 18-ai nyári menetrendváltást követő bő két hét a balatoni vasúti vonalakon: 458 ezren utaztak a tó irányába - közölte a MÁV-Start szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint

az utasszám 2019-ben 258 ezer, tavaly pedig 310 ezer volt ugyanebben az időszakban.

Mint kifejtették, június közepétől jelentős kínálatbővítést hozott a főszezoni vasúti menetrend; a hőség és a tóparton is beinduló fesztiválszezon "nagyot dobott" a balatoni vonatok forgalmán, minden eddiginél többen szálltak vonatra.

Hozzátették, hogy a mostani szezon első két hetében a déli parton nőtt nagyobb mértékben az utasforgalom.

Ugyanakkor arra is kitértek, hogy alapvetően minden balatoni vonaton lehet kerékpárt szállítani.

Ezeken a településeken legdrágább a belföldi nyaralás

Idén nyáron a legkeresettebb úti célok közül Hévízen és Balatonfüreden kell a legtöbbet fizetni átlagosan egy éjszakáért a járvány előtti, 2019-es szinthez képest - derült ki a Szallas.hu szállásfoglaló oldal legfrissebb online kutatásából. 

Pénteki hír, hogy a Szallas.hu statisztikái szerint az idén nyáron minden harmadik foglalás a Balaton térségébe szól, bár nincs még teltház. Itt az átlagos éjszakánkénti ár egy fő részére idén 10 799 forint, ami tavalyhoz képest 3,5 százalékos árnövekedést, 2019-hez viszonyítva pedig 29,3 százalékos drágulást jelent.