A 75 éves angol popveterán házát egy évtizedekkel ezelőtti szexuális visszaélés gyanúja miatt 2014 augusztusában átkutatták a rendőrök. A feljelentés szerint az incidens 1985-ben, az észak-angliai Sheffieldben történt, sértettje pedig egy fiú volt, aki a közelebbről nem részletezett állítólagos visszaélés idején még nem töltötte be a 16. életévét.
Az énekes a komoly nemzetközi feltűnést keltő házkutatás idején portugáliai nyaralójában tartózkodott, ám nem sokkal később hazatért, és önként megjelent a területileg illetékes Dél-Yorkshire megyei rendőrségen, ahol kihallgatták.
A popsztárt nem vették őrizetbe, és vádat sem emeltek ellene, az ügyészség pedig a múlt hónapban közölte, hogy bizonyíték hiányában megszünteti a vizsgálatot.
Sir Cliff az eljárás során végig teljesen megalapozatlannak és hamisnak minősítette a feljelentésben foglalt állításokat, és már a világszerte komoly feltűnést keltő házkutatás után kilátásba helyezte, hogy kártérítési pert indít a BBC és az ügyben eljáró rendőrkapitányság ellen is, magánéletéhez fűződő jogainak durva megsértése címén.
A sajtó volt a legfontosabb
A BBC 24 órás hírtelevíziója, a BBC News stábja, amelyet a rendőrség az időközben kiszivárgott üzenetváltások tanúsága szerint előre értesített, már a helyszínen várta a házkutatásra érkező rendőri egységet, és egyenes adásban közvetítette a fejleményeket.
A házkutatást a nézők a földről és a levegőből is figyelemmel kísérhették, a BBC ugyanis egy helikoptert is a helyszínre küldött. A helikopteres stáb kamerái a ház ablakain keresztül arról is részletekbe menő ráközelítéses képeket sugároztak, ahogy a rendőrök Sir Cliff személyes holmijai között kutakodnak.
Az ügyben parlamenti vizsgálat is indult, amely megállapította, hogy bár a BBC a rendőrséggel folytatott együttműködése során a maga részéről megfelelően járt el, a házkutatás élő közvetítése azonban ennek ellenére "óriási, helyrehozhatatlan károkat" okozott Sir Cliff Richard közmegítélésében.
Perek jönnek
Sir Cliff vasárnap Facebook-bejegyzésben tudatta, hogy utasította ügyvédeit a jogi eljárás megindítására a BBC és a rendőrség ellen. Az énekes szerint "kérdések várnak válaszra" azzal kapcsolatban, ahogy a brit közszolgálati médiatársaság és a rendőrség az egész ügyet kezelte.
Hangsúlyozta: határozott meggyőződése, hogy a magánélethez fűződő jogokat minden esetben tiszteletben kell tartani, és véleménye szerint ebbe beletartozik az is, hogy hasonló esetekben a gyanúsítottakat nem lenne szabad nyilvánosan megnevezni, amíg nem történik hivatalos vádemelés.
Sir Cliff minden idők egyik legsikeresebb brit könnyűzenei előadóművésze, karrierje során 21,5 millió lemeze fogyott, és kétszer képviselte Nagy-Britanniát az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Négy éve, a brit uralkodó trónra lépésének 60. évfordulóján rendezett gyémántjubileumi szuperkoncerten is fellépett, és 1968-as eurovíziós világslágerével, a Congratulations című örökzölddel köszöntötte II. Erzsébet királynőt, aki 1995-ben emelte őt a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra.