Brenner Koloman: Akadémiai szabadságot, egyetemi autonómiát!

Brenner Koloman: Akadémiai szabadságot, egyetemi autonómiát!

A Jobbik oktatáspolitikusa azt szorgalmazza, hogy az egyetemi oktatók legalább közép-európai színvonalú bérezést kapjanak, és sürgeti a hallgatói ösztöndíjak emelését és a kollégiumi hálózat átfogó fejlesztését, továbbá a kínai Fudan Egyetem helyett az Egyetemváros megépülését javasolja.

Egyetlen EU-tagállamban sérül strukturálisan az akadémiai szabadság, s az sajnos Magyarország, áll abban a jelentésben, amely az Európai Parlament bizottsága elé kerül

– mutatott rá keddi Facebook-posztjában a Jobbik frakcióvezető-helyettese. Brenner Koloman kifejtette: "Mint az Európa Tanács jelentéstevője az akadémiai szabadság és az egyetemi autonómia témakörében hosszú évek óta jeleztem ezt, hiszen a Fidesz egypárti túlhatalma az egyetemek alapítványi átforgatásával is megsértette a középkor óta Európában szokásos önkormányzatiság elvét, ahol az egyetemek szenátusai, tehát az oktatók, hallgatók és dolgozók „parlamentje” dönt a legfontosabb kérdésekben. A jelentés is megerősíti, hogy az általános politikai légkör, a Fidesz megfélemlítésre és megvásárlásra építő politikája miatt az egyetemek vezetői, oktatói és hallgatói gyakran kerülik a fideszes kormánnyal szembeni állásfoglalásokat, kutatásokat."

Brenner ezenkívül aláhúzta: "A Jobbik-Konzervatívok ismételten felszólítja tehát a fideszes kormányt, hogy hagyjon fel értelmiség- és tudásellenes politikájával, juttasson a mainál több forrást a felsőoktatásnak és adjon végre 21. századi válaszokat a kor kihívásaira. Hosszú ideje hangsúlyozza, hogy az oktatás és a felsőoktatás kiemelt nemzetstratégiai ágazat, hiszen a 21. században, a tudás és az információ évszázadában a magyar polgárok egyéni gyarapodását, jólétét és szabadságát csak az autonóm egyetemeken megszerzett és továbbadott tudás biztosíthatja."

Az egyetemi oktatók legalább közép-európai színvonalú (!) bérezése ugyanúgy elodázhatatlan lépés, mint a hallgatói ösztöndíjak emelése és a kollégiumi hálózat átfogó fejlesztése – a kínai Fudan Egyetem helyett épüljön meg végre az Egyetemváros!

– érvelt a jobbikos politikus, majd végül leszögezte: "A Jobbik-Konzervatívok a szabad és független gondolkodásra, véleményalkotásra alapértékként tekintő polgári-konzervatív gondolatkör alapján minden esetben az értelmiségi létforma szabadsága, függetlensége mellett foglal állást!"

(Címlapkép: Brenner Koloman. Béli Balázs/Alfahír)