Brutálisan nő a menekültek száma

Ez év január közepéig már több mint ötezer menekültnek nevezett személy érte el Magyarország határait – közölte Z. Kárpát Dániel sajtótájékoztatóján. A Jobbik frakcióvezető-helyettese azt mondta, ez nagyságrendileg már most a kétszerese annak, mint amennyien 2012-ben egész évben érkeztek hazánkba. Ez szerinte „brutális növekmény”, s hozzátette, nem látják annak jelét, hogy a folyamat megállna.
 
Z. Kárpát Dániel bejelentette: a Jobbik javaslatot tesz a menekültügyi eljárások felgyorsítására, hogy
a több hónapos, korábban akár több éves huzavona helyett ez 7-10 napos folyamat legyen.
Kifejtette, meg kell különböztetni azokat a származási országokat, ahol komoly politikai kockázattal, üldöztetéssel elvileg nem lehet számolni, és továbbra is menedéket kell nyújtani azoknak, akik valódi üldöztetés elől menekülnek. Ugyanakkor – tette hozzá – szakmai becslések szerint utóbbiak csak mintegy 8-16 százalékát teszik ki a menekültként ide érkező személyeknek. A többiek jellemzően gazdasági megfontolások miatt döntenek úgy, hogy az Európai Unió határait átlépve, Magyarországon keresztül próbálnak „a boldogulás felé jutni”.
 
A jobbikos képviselő szerint csak azon személyeknek kellene egészségügyi ellátást és bármiféle más szolgáltatást kapniuk, akik együttműködők.
„Fel kell számolni azt a rendszert, hogy déli-délkeleti határainkon maffiamódszerekkel, pénzért, nagyon sokan az irataikat tudatosan összetépve, magukat azonosíthatatlanná téve bejönnek az unió határain belülre, ahol a határrendészet annyit tud csak tenni, hogy felteszi őket az első vonatra, és megmutatja nekik, merre van az első menekültszálló”
– fogalmazott, hozzátéve, hogy kettőből csak egy ember jut el a szállókra.

Célországgá válhatunk

Z. Kárpát megjegyezte, egyelőre tranzitország vagyunk, de pár év alatt ez megváltozhat: a nyugat-európai bevándorlás szigorítása és Magyarország viszonylag liberális menekültpolitikája együttesen azt okozhatják, hogy célországgá válunk. Mint mondta, a Jobbik csomagjához nagyon hasonlót szorgalmazott Ausztria a közelmúltban, amely „jelenleg tizedannyira van kitéve a menekültáradatnak, mint hazánk”.
 
A képviselő szerint a legnagyobb baj nem is az, hogy hazánk évente akár 2-3 milliárd forintot költ a menekültek ellátására, hanem hogy ezen személyek egy része továbbra is lakott területen belüli nyitott vagy félig nyitott menekültszállókon kap helyet.
„Debrecen vagy Balassagyarmat lakossága konkrét veszélynek van kitéve azáltal, hogy a valódi üldöztetést szenvedő személyek közé vegyülve olyan elemek is Magyarországon tartózkodnak, akik terrorcselekményre vagy bármi másra ragadtathatják magukat”
– jelezte, felidézve, hogy sajtóhírek szerint korábban a madridi robbantó is több mint egy évig Magyarországon „tengette életét”.
 
Z. Kárpát Dániel közölte: a probléma megoldásáig a Jobbik zárt menekültszállókat követel, ami nem börtönviszonyokat jelent, de a lakosság szubjektív biztonságérzetét szavatolni kell.
  • Ha fel tudnánk gyorsítani hét-tíz napra a menekültügyi eljárást,
  • lenne rendes határőrségünk és
  • lenne lehetőségünk arra, hogy bizonyos elemeket már a határról visszafordítsunk, 
akkor a jobbikos képviselő szerint „a Magyarországot érintő menekültcunami hatásai megszüntethetők lennének, vagy tolerálható mértékre csökkennének”.
 
A politikus szerint
„gazdasági bevándorlókra Magyarországnak semmi szüksége nem lehet”.
„Nem a több tízezer menekült hiányzik éves szinten Magyarországról, hanem a több tízezer megszületendő gyermek” – hangsúlyozta Z. Kárpát Dániel.