"Szívfacsaró. Nekem ez most több mint egy egyszerű tudósítás" - Dél-koreaiak a Hableány-katasztrófáról

Ahogy arról portálunk folyamatosan beszámol, ma emelik ki a Dunából a május 29-én elsüllyedt Hableány sétahajót.

A Duna-partról legalább 100-150 fős tömeg kíséri szemmel a TEK és a Készenléti Rendőrség által hermetikusan elzárt munkafolyamatokat. A rekkenő hőségben bámészkodók között pedig fel-feltűntek olyanok is, akiknek mindenkinél több közük van a szerencsétlenséghez:

Úgy gondoltuk, hogy a történelmi távlatban is súlyos hajóbaleset kapcsán őket is illik megszólaltatni, mit gondolnak a megrázó eseményről.

A dél-koreai sajtó munkatársai elsősorban a baleset otthoni megítéléséről vallottak:

"Mindenkit mélységesen megrendített a szerencsétlenség, a dél-koreai embereket teljesen összetörtek. Senki sem számított erre"

- mondja leverten egy fiatal újságíró, aki hozzátette: hazájában nagyra értékelték a magyar kormány és az emberek részvétnyilvánítását. Arról is beszélt, hogy az ottani közvélemény egyértelműen a Viking Sigyn ukrán származású kapitányát teszi felelőssé a Hableány katasztrófájáért, és a többség azt szeretné, ha a baleset előidézői példás büntetésben részesülnének, bár ez már nem hozza vissza az elhunytakat.

Egy idősebb riporter úgy fogalmazott:

"Szívfacsaró. Nekem ez most több mint egy egyszerű tudósítás."

Szerinte a tragédia nem csak az áldozatok hozzátartozóit viselte meg, egész Dél-Koreát sokként érte a szerencsétlenül járt turisták tragikus sorsa. Ettől függetlenül nem a magyar kormányt vagy a hatóságokat tartják felelősnek a történtekért:

"Az általános vélekedés az, hogy a rendőrök gyorsan és megfelelően reagáltak, az pedig, hogy csak most tudják kiemelni a hajóroncsot, nem a magyar államon, hanem a folyón múlt."

Egy másik riporter hölgy a búvárok munkáját méltatta:

"Tudjuk, hogy mind a mi búvárjaink, mind a magyar szakemberek emberfeletti munkát végeztek, hálásak vagyunk nekik és büszkék vagyunk rájuk."

Egy fiatal srác elmondta, hogy ő nemrég érkezett turistáskodni Budapestre, és szerinte természetes, hogy városnézés helyett most a kiemelési munkálatokat figyeli:

"Bár nekem nem voltak rokonaim vagy barátaim a hajón, nagyon szomorú vagyok, hogy sokan meghaltak, együttérzek azokkal, akik elveszítették a szeretteiket."

Úgy gondolja, hogy a dél-koreaiak ettől még nem fogják kevésbé szeretni Budapestet, ami szerinte az egyik leggyönyörűbb európai nagyváros, de az biztos, hogy hajós kirándulásokra még jó darabig nem vállalkoznak majd a Dunán a távol-keleti ország lakói.

Ő is hallott arról, milyen hősies munkát végeztek a két nemzet búvárjai, akiknek elismerését és köszönetét fejezte ki.

A legmegrendítőbb talán az a turista lány volt, aki talpig feketében, egy szál fehér virággal állt a tömeg szélén, türelmesen várva, hogy a rendőrök közel engedjék a vízhez. Tört angolsággal, könnyeivel küszködve mesélte, hogy ugyan neki sincsenek rokonai vagy ismerősei a tragédia áldozatai között, rettenetesen megrázták a történtek:

"Szörnyű belegondolni, hogy akár velem, vagy a családommal is megtörténhetett volna. Kötelességemnek érzem leróni a kegyeletemet."

Elárulta: több, bejutási engedéllyel rendelkező a stáb is felajánlotta neki, hogy odaviszik a virágját a vízhez és bedobják a Dunába, de ő csak annyival hárította el a gesztust:

"Ezt nekem kell megtennem."