Tegnap este egy ígéretesnek tűnő beszélgetésre érkeztem a kispesti Párbeszéd Tere épületébe, ahol a momentumos Donáth Anna, Szabó Tímea a Párbeszéd alelnöke és a jobbikos Dr. Varga-Damm Andrea ült egy asztalhoz, hogy megvitassák a nők helyzetét a társadalomban, politikában, közéletben. Reményteli várakozásom annak volt köszönhető, hogy Varga-Damm Andrea, mint egykori gyermekbűnözéssel is foglalkozó ügyvéd, valamint politikai pályafutása előtt az ENSZ afganisztáni missziójával Kabulban dolgozó Szabó Tímea révén nagy esélyét láttam, hogy a nőkről szóló diskurzus nem esik áldozatul a feminista dogmáknak és mélyebb, a társadalom nagy részét kitevő nélkülözők szemszögéből is megvilágítja a nők társadalmi szerepvállalásának nehézségeit. Talán a túl személyes kérdéseknek köszönhetően ezt a részt sajnos nem sikerült kibontani, de arra konszenzusos választ találtak a részvevők, hogy miért tartja a magyar társadalom kevesebbre a nőket, még akkor is, ha mára jogi szinten valóban megvalósult az egyenlőség.
„A magyar társadalomnak még mindig feudális típusú gondolkodása van”
-jelentette ki Varga-Damm, aki szerint, ha belegondolunk, hogyan léptünk át a feudalizmusból a kapitalizmusba, majd a diktatúrából a demokráciába, akkor láthatjuk, hogy a társadalom csak belecsöppent és se fizikai, se mentális értelemben nem küzdött meg a változásért. A rendszer változott, de a társadalom még nem tartott ott, hogy ezt a fajta attitűdöt a mindennapjaiban is megélje.
A politikus szerint, ha valaki olyan környezetben él, ahol nem találkozik a feudális szemléletet máig hordozó társadalmi rétegekkel, akkor hajlamos arra, hogy ne is vegyen róluk tudomást és haladjon egy irányba, amit ezek az emberek nem fognak tudni követni, hiszen általában olyan körülmények között élnek, ahol nem érik el őket azok a csatornák, amik a szemléletmódjukon javíthatnának.
Azt egy másik problémának tartja, hogy ezt a feudális szemléletmódot a jelenlegi kormány még erősíti is. Pont onnan kap így támogatást ez a mentalitás, ahol a leginkább kellene megjelennie az egymás iránti tiszteletnek és egyenlőségnek.
Szabó Tímea ezt a kormányzati hozzáállást néhány anekdotával erősítette meg. A Párbeszéd társelnöke elmondta, hogy volt olyan parlamenti ülésnap, mikor éjjelre tették egy fontos téma megvitatását, ezért miután hazavitte a gyermekét az óvodából, megvacsoráztak majd elaltatta, visszament az Országházba, ahol egy fideszes képviselő megkérdezte tőle, hogy mit keres bent, mert
„egy jó anyának ilyenkor már otthon a helye.”
Erre azt a választ adta, hogy egy jó kormány meg nem éjszakára időzíti a kényes témák megvitatását, amikor, ha már a jó anyaságot emlegették, hozzátette, hogy a jó apáknak is otthon lenne a helyük.
A társadalomba azonban annyira mélyen beleivódott ez a hozzáállás, hogy van, aki észre sem veszi, mikor kedves bók és mikor lealacsonyító egy kijelentés. A mára megszüntetett emberjogi bizottság alelnökeként egy német delegációnak például kedveskedésképp úgy mutatta be a fideszes politikus Szabót, mint ’a parlament legcsinosabb nőjét’. Erre a reakció az volt, hogy
„én is örülök, hogy egy ilyen nyalka legénnyel dolgozhatok együtt.”
Ebből már a férfinek is leesett, hogy nem éppen a megfelelő formát választotta a kolléganője bemutatására, hiszen egy ilyen szituációban őt sem tölti el a legnagyobb boldogság, ha képességei helyett külső adottságairól ítélik meg.
Donáth Anna is arra hozott példát, hogy ez a feudális hozzáállás nem csak a társadalom alsóbb rétegeiben fordul elő, hiszen ő is volt már olyan tárgyaláson, magasan képzett emberek társaságában, ahol, amikor nem értettek egyet a véleményével egyszerűen ’lecsillagomozták’. Ez egy férfival szemben szerinte nem fordulhatna elő.
Mindebből kitűnik, hogy sokszor még maguk az emberek sem veszik észre, hogy mennyire jelen van ez az attitűd a mindennapokban, ami a beszélgetőpartnerek véleménye szerint csak hosszú évtizedek alatt változtatható meg. Ebben a legnagyobb szerepet az oktatásnak és a pedagógusoknak tulajdonítják, akiknek úgy vélik, hogy minden eszközük megvan arra, hogy a jövő generációinak már egyértelmű legyen, hogy a férfinek és a nőnek egyenlő jogaik vannak és fel se merüljön, hogy fel kelljen tenni a kérdést, hogy férfi vagy nő e az az illető, aki elvégzi az adott feladatot.
„Ismételt szülés veszélye”
Arra a kérdésre, hogy a munkaerőpiacon miért indulnak hátrányból a nők Szabó Tímea egyértelmű választ adott.
„A gyerekszülésnél csúszik el a dolog.”
Emlékeztetett arra a hetekben a Helsinki Bizottság által napvilágra került esetre, amiben egy országos állami szervnél egy kismama szerződését az „ismételt szülés veszélyére” hivatkozva szüntették meg. Noha ilyen nyilvánvaló diszkrimináció ritkán kerül nyilvánosságra, a gyakorlat nagyon is gyakori. Ugyan a felmondási védelem értelmében a munkáltató nem rúghatja ki a kismamát a munkahelyéről a várandósság ideje alatt, azt nem mondja ki a törvény, hogy a munkaköre nem szüntethető meg.
Ezután pedig további gondként merül fel a munkáltató részéről, hogy a kisgyerek mellett mennyit lesz távol az édesanya vagy mi van, ha jön a többi gyerek.
Férfiak esetén ezek a kérdések nem merülnek fel, pedig sok országban, főleg a skandináv térségben már általánosan elvárt, hogy az apa is kivegye a részét a gyermeknevelésből. A nők ugyanis nem önszántukból választották a munkát a gyereknevelés helyett, hanem az ipari forradalom, majd az urbanizáció sodorta őket a munkaerőpiacra, miközben sok országban nem épült ki a megfelelő ellátási forma a gyermekek nevelésére.
Donáth Anna szerint a gyermeknevelés terén is szükség lenne arra, hogy a mai világhoz igazítsák a szemléletet. Ne akarja senki megmondani, hogy milyen a jó anya, hiszen jó anya akkor lesz valaki, ha ő maga is boldog és elégedett. Azt pedig, hogy ehhez neki arra van szüksége, hogy hároméves koráig a gyermekével legyen vagy arra, hogy minél hamarabb visszatérhessen a munkába, ő maga érzi és a kormánynak azokat a feltételeket kell megteremtenie, hogy az egyén választhasson.
Varga-Damm úgy látja, hogy az elvárások, az, hogy megmondjuk, a másiknak milyennek kell lennie egyébként is jellemzőek a magyar társadalomra.
„Mindig a másikkal foglalkozunk magunk helyett. Jogot formálunk arra, hogy a másik életébe beleszóljunk.”
A kormány jelenleg is elvárásokat támaszt a családpolitikájával, ahelyett, hogy valóban ösztönözné a magyar családokat a gyerekvállalásra és a lehetőségeket bővítené, megint olyan intézkedéseket eszközöl, amivel a bankrendszer jár jól. Oltalmazottaknak és hontalanoknak is járhatnak a tízmilliók, ahogy annak is, aki örökbe fogad három 17 éves korú gyermeket majd egy év múlva elengedi a kezüket. A jobbikos képviselő meglátása szerint ezek helyett az átgondolatlanul osztogatott támogatások és hitelek helyett inkább valóban létre kéne hozni a két cikluson át ígérgetett bölcsődéket és olyan stratégiai megállapodásokat kötni a nagyvállalatokkal, amik biztosítanák 4-6 órás munkalehetőséget, hogy gördülékenyebbé váljon a gyermeknevelés.
„Lehet, hogy sok fiatal lány libidója visszaesett, mert ők éppen nem akarnak Orbán Viktorra gondolni, amikor a gyereknemzésről van szó.”
Ezt már Donáth Anna veti fel azzal kapcsolatban, hogy a kormány már túlzásba viszi a lakosság életébe való jelenlétet azzal, hogy olyanokról konzultálgat, hogy mitől szülnének több gyereket.
„Egyébként is nem arról kéne érdeklődni, hogy mitől lesz második meg harmadik gyerek, hanem arról kéne beszélni, hogy mitől születnének meg az első gyerekek,”
mert a tapasztalat szerint az első gyermek vállalásába kezdenek bele legnehezebben a fiatalok, mert kiszámíthatatlan az életük, nincs meg az a közeg, ami őket támogatná, rettegnek attól, hogy választani kell karrier és magánélet, illetve a kiegyensúlyozott lelkiállapot és a társadalmi elvárás között.
Ha megtekintené a teljes beszélgetést, az arról készült videót ide kattintva érheti el.