Csuklyával támadtak a magyar szurkolókra

Csuklyás alakok támadtak a Nagyszombat-DAC meccsről hazatérő magyar szurkolókra. 

A vasárnapi DAC – Nagyszombat mérkőzés után 
szlovák vendégszurkolók egy csoportja csuklyában, az autóból kiugrálva, a nyílt utcán bántalmazta a meccsről hazatérő hazai szurkolókat
- adja hírül a korkep.sk
 
Vasárnap a meccs után támadás érte a mérkőzésről hazafelé tartó DAC-szurkolókat. A városban legalább két különböző helyen támadtak rájuk. A felvidéki portál úgy tudja, egy nagyszombati jelzésű autóból csuklyás alakok ugrottak ki, és kihasználva túlerejüket,  két szurkolóra rontottak rá, akik közül az egyik, klubszínekbe öltözött DAC-szurkolót tettlegesen is bántalmazták.
 
Az egyikük fejsérülést szenvedett, jelenleg is a dunaszerdahelyi kórházban tartják 48 órás megfigyelés alatt. A másik DAC-szurkolót orrba vágták, majd a földön fekve lehúzták a mezét és a sálját is elvették. 
 
A támadók célja valószínűleg a trófeagyűjtés volt, vagyis elvenni a rivális klub szurkolóitól a mezeket, sálakat és egyéb jelképeket. Ez amúgy nem ritka az ultrák között. Ami igazán meglepő, hogy a szlovák hatóságok hagyták, hogy ez megtörténjen, holott a magyar szurkolókkal szemben jóval szigorúbbak szoktak lenni. 
 
A DAC szurkolói csoportja, a Yellow Blue Supporters (YBS) hétfői közleményében döbbenetének adott hangot, hogy "egy-másfél órával a találkozó után" ilyen támadás megtörténhetett. Az ultrák emlékeztenek:
 
Hasonló esetben, a DAC idegenbeli mérkőzésein az a gyakorlat, hogy a magyar szurkolókat a város határáig csoportban kísérik ki a rendőrök, 
ezért értetlenül állnak az események előtt.
 
(képünk illusztráció)