Kárpátaljai magyar családnak szerzett szállást Újpest alpolgármestere

Kárpátaljai magyar családnak szerzett szállást Újpest alpolgármestere

Mindenüket otthagyták, két sporttáskával és három szatyorral érkeztek meg

- mondta az Alfahírnek Czigler László, Újpest jobbikos alpolgármestere.

Megkeresett egy Kárpátalján élő magyar család, mindannyian magyar állampolgárok, de a családfő nem akart katonának menni. Ez nyilván érthető, hiszen egyrészt egy közel negyven éves férfiról van szó, aki gondoskodni akar a családjáról, másrészt pedig azt mondják, ez nem az ő háborújuk. A képen látható idősebb férfi az apának a nagybátyja. Ő megy majd tovább Csehországba, ahol a lánya dolgozik 

- közölte Czigler László.

A családot egy úgynevezett Havaria lakásban helyezték el ideiglenesen. Ilyen lakás minden kerületi önkormányzatban több is van arra az esetre, ha katasztrófa vagy más hasonló okok miatt családot kell egy időre elhelyezni.

Ez egy három szobás lakás, ahol kényelmesen elférnek. Egyébként éppen most ért véget az egyeztetés, amely Karácsony Gergely kezdeményezésére jött létre a fővárosi polgármesterek részvételével. Úgy néz ki, hogy körülbelül kétezer embert tudna elhelyezni a főváros. Elsősorban azokat szállásolják el egy időre Budapesten, akik tovább mennek egy másik országba, vagy itt Magyarországon találnak végül szállást maguknak. Akik viszont hosszabb ideig kénytelenek itt maradni, azokat önkormányzati üdülőkben próbáljuk elhelyezni

- közölte Újpest alpolgármestere.

Czigler László elmondta, nem akarták például sportcsarnokokban, vagy más tömegszállásokon elszállásolni a menekülteket, ehelyett apartmanokban, vagy más módon oldják meg a kialakult helyzetet, de olyan panziós is jelentkezett, aki ingyen felajánlotta a szobáit, csak a rezsit számolná fel.

Menekültek százai érkeznek Ukrajnából a Nyugatiba

Harmadik napja vagyunk úton. Odesszából jöttünk a férjemmel, úgy tudjuk, otthon mindenki jól van - mondta az Alfahírnek Alena a Nyugati pályaudvaron, ahol több száz ukrán, kárpátaljai magyar, illetve a háború sújtotta országban tanuló afrikai diák próbált információkhoz jutni. Az Ukrajnából érkezett fiatal pár Varsóba szeretne továbbmenni.

Kormányzati segítség az ígéretek ellenére szinte semmi, de a főváros így is próbál segíteni. Volt akiket ki kellett vinni a repülőtérre, mert indul a gépük, olyan is volt akit a keletibe kellett átvinni, hogy tovább utazhasson. Tehát úgy tűnik a legtöbben tovább mennének

- tette hozzá Czigler László, Újpest alpolgármestere.
 

„Attól félünk a leginkább, hogy a családunkban valaki meghal" - Helyszíni riport az ukrán-magyar határról

A 2015-ös közel-keleti migrációs válság után Magyarország újabb menekülthullámmal néz szembe. Az orosz invázió miatt Ukrajnából tömegek indultak el nyugat felé. Vajon a háború elől menekülnek, vagy a gazdasági jólét vonzza őket? Visszatérnének-e szülőföldjükre vagy Magyarországon, esetleg Nyugat-Európában képzelik el jövőjüket?