A dohányzás visszaszorítására tett lépések, például az értékesítési helyek számának korlátozása, a termékek drágítása azt hozta, hogy évente 1-2 százalékkal csökkent a dohányzók száma – nyilatkozta a Világgazdaságnak Lázár János, a nem dohányzók védelme érdekében szükséges kormányzati teendők összehangolásáért felelős miniszterelnöki biztos. Lázár szerint
a hagyományos dohánytermékek fogyasztása pedig még ennél is jobban visszaesett.
A volt kancelláriaminiszter a dohány jövedéki adójának emeléséről szólva – mely EU-s előírás – leszögezte, az nemcsak fontos egészségpolitikai eszköz, hanem külső kényszer is. Mint fogalmazott, a hazai jogszabályok – helyesen – lényegében nem tesznek különbséget a régi és az új típusú dohánytermékek között, hiszen az utóbbiak kockázatát még nem lehet pontosan ismerni. Ezért Magyarország már az új típusú dohánytermékeket és a dohányzást helyettesítő nikotintartalmú termékeket is jövedéki adóval sújtja, hogy – elsősorban a fiatalok körében – megelőzze a rászokást. Ennek ellenére – tette hozzá –
A fogyasztás csökkenése ellenére is 650-700 milliárd forint a dohánypiac, ami a miniszterelnöki biztos szerint azt jelenti, hogy visszaszorították a feketekereskedelmet. Lázár kijelentette, a
a közeljövőben csökkenthetik a dohányboltok számát.
Ez szerinte első körben úgy valósulhat meg, hogy a visszaadott trafikkoncessziókat nem újítják meg, az ellátási hiánnyal küszködő területeken pedig még szigorúbb lesz az ideiglenes engedély megadása.
Lázár viszont úgy látja,
A korhatár megmaradna – mondta –, azonban a kereslet szűkülése és a költségek emelkedése az új termékek árusításának lehetőségét indokolja.