Hosszabb lesz a visszatérő EFOTT

Hosszabb lesz a visszatérő EFOTT

A Velencei-tó partját idén már augusztus 10-én, kedden bevehetik az EFOTT fesztivál hetijegyesei. Ezen az előnapon ötállomásos vetélkedő, tábortűz, víziszínpadon tartott akusztikus és szárazföldi koncertek mellett még szülinapot is lehet ünnepelni Fluor Tomival és barátaival - írja a fesztivál honlapja.

Mint írták, az EFOTT szervezői a tavalyi kihagyás után, a Csak szabadon… szlogenükhöz híven amellett, hogy egy minőségi kikapcsolódást nyújtó fesztivállal készülnek, előtérbe helyezték a közösségi élmények felerősítését.

A 0. napon párezres létszám mellett újraélhető lesz az összetartozás barátias légköre, amelyet különböző programok is segítenek: napközben egy ötállomásos EFOTT-olimpia hívja életre a csapatszellemet buborékfoci mérkőzéssel, rekeszépítéssel, MEFS akadálypályával, street workout kihívással és beerponggal, este pedig két helyszínen várja koncert a bulizókat.

A ráhangolódóknak víziszínpados akusztikus koncerttel, az egyből a mélybe ugróknak pedig Azahriah, a Soulwave és Dzsúdló fellépéssel kedveznek. Az este pedig Fluor Tomi és barátaié, akik a Wellhello frontemberének születésnapjára invitálják a fesztiválozókat. Szintén az összetartozás élményét hivatottak segíteni azok a különleges, erre a napra készült EFOTT-pólók, amelyeket minden egyes egyetemista a belépéskor ajándékba kap.