Az egészségügyi programjával is debütált az ellenzék, mindenkinek biztosítanák az egészséghez való jogát

Az egészségügyi programjával is debütált az ellenzék, mindenkinek biztosítanák az egészséghez való jogát

A szociál- és gazdaságpolitika után most az egészségügy átalakítását célzó programjukat mutatták be az ellenzéki pártok szakpolitikusai. Az Egységben Magyarországért online sajtótájékoztató-sorozata keretében ismertették a kérdéskört érintő javaslataikat, amelyeket kormányra kerülésükkor kívánnak véghezvinni.

Komáromi Zoltán, a DK egészségügyi szakpolitikusa szerint a járvány elmúlt másfél éve megmutatta azt is, mit tett az egészségüggyel a Fidesz-kormány 11 év alatt. 

Amit a 11 évben elkövettek, az azért megbocsáthatatlan, mert emberéletekkel fizetünk érte

- hangsúlyozta az ellenzéki politikus, aki szerint a koronavírussal összefüggésben év végére el fogjuk érni a 40 ezer áldozatot, elveszítve egy kisvárosnyi lakosságot.

Béremelési program, antikorrupciós lépések: bemutatta gazdaságpolitikai programját az ellenzék

Újabb szakpolitikai javaslatokat ismertetett az Egységben Magyarországért online sajtótájékoztató-sorozat keretében, az ellenzék politikusai a szociális tematika után ezúttal a gazdaságpolitikai programjukat mutatták be, amelyet kormányváltás esetén valósítanának meg. Ilyés Márton, a Momentum szakpolitikusa, elnökségi tagja úgy fogalmazott: Bajban kell átvennünk az országot, rekordmagas államadósság, infláció, kiürült kassza és NER-cégek által leuralt gazdaság vár minket jövőre.

Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője hangsúlyozta, mérleget kell vonni a 2021-es évről, mint mondta, az egész évet a koronavírus árnyékolta be. Úgy látja, nyugodtan mondhatjuk, hogy

Orbán Viktor az egyik veszélyhelyzetből a másik veszélyhelyzetbe navigálta az országot.

Az egészségügyi szakpolitikus emlékeztetett, hogy Magyarországot folyamatosan érték a veszélyhelyzetek meghosszabbításai, amelyek az emberek mindennapi életében és az egészségügy működésében is nyomot hagytak.

Az év eleji harmadik hullámban nem egy sikeresen védekező ország képét mutattuk, hanem a halálozási arányban jártunk élen - idézte fel Lukács, hozzátéve, hogy az év elején lépett életbe az a szolgálati jogviszony, amely az egészségügyi dolgozókat szerinte mintegy rendvédelmi szervként dolgozókat kezelte.

Kormányra kerülésük esetén, Márki-Zay Péter vezetésével az egészségügyi szakdolgozókat érintő jogviszony-módosítást visszavonnák, és nem csak megtartva a béremelésüket, hanem az orvosokéval egyetemben megemelik a béreiket, méghozzá gyorsan - vetítette előre.

Az egészségügyi minisztérium önálló léte megkérdőjelezhetetlen

- emelte ki a jobbikos képviselő, aki szerint Kásler a mostani "belevegyített" rendszerben lényegében nem működteti az egészségügyi minisztériumi struktúrát. Az önálló szakminisztérium megfelelő működéssel javítani tudja majd az egészségügy mutatóit is - tette hozzá végül Lukács.

Havasi Gábor, a Momentum egészségpolitikusa arról beszélt, hogy hónapokat kell várni egy szakorvosi vizsgálatra, egyes műtétekre pedig akár éveket is. Rámutatott, hogy a magyarok a tb megfizetése mellett egyre többet költenek a magánegészségügyi ellátás igénybevételére is, miközben a daganatos megbetegedések okozta halálozások terén hazánk vezeti az uniós listát.

A Fővárosi Önkormányzat egészségügyi tanácsnoka leszögezte, a céljuk, hogy

minden magyarnak biztosítsák az egészséghez való jogát,

hogy csökkentsék a várólistákat a kórházakban és a szakrendelőkben, valamint prevenciós, megelőző módszerrel növeljék a daganatos betegek gyógyulási esélyeit.

Fontosnak látja ezek miatt azt is, hogy a leendő "Márki-Zay-kormány gyors és hatékony intézkedéseket vezessen be már a kezdetekkor". Havasi szerint ezért a vizsgálatok és a beavatkozások finanszírozását a valós költségekhez kell igazítani.

Emellett úgy véli, a teljesítménykorlátozó intézkedéseket meg kell szüntetni, és

a bérekben is meg kell jelennie a teljesítmény ösztönzésének

- húzta alá a momentumos politikus, aki az ellenzék azon törekvéséről is beszélt, hogy a képalkotó diagnosztikai vizsgálatok kapacitását és a szervezett szűrővizsgálatok rendszerét bővítsék, s utóbbiak igénybevételéhez államilag biztosítanának plusz szabadnapokat.

Az ellenzéki politikus zárásként szót ejtett arról is, hogy az önkormányzatokat partnernek fogják tekinteni, országszerte forrásokat biztosítva a házi- és szakorvosi ellátás megfelelő körülményeihez.