Egy friss kutatás szerint az AfD megelőzheti Merkel pártját

Az Insa közvélemény-kutató intézet adatai szerint a CDU-val nagyobbik koalíciós partnerként 2006 óta együtt kormányzó szociáldemokraták (SPD) a szavazatok 28 százalékára számíthatnak vasárnap.
 
Ez ugyan jelentős visszaesés a legutóbbi, 2011-ben tartott Landtag-választáson elért 35,6 százalékhoz képest, de az SPD még így is nagy fölénnyel szerezheti meg az első helyet. Viszont meglehet, hogy a koalíció elveszíti a többséget a schwerini Landtagban.
 
A második helyen a Mecklenburg-Elő-Pomerániában újonc - 2013-ban alapított - AfD végezhet a szavazatok 23 százalékával. 
 
Angela Merkel pártja 2011-ben addigi története legrosszabb eredményével, 23 százalékkal a második helyen végzett. Az Insa felmérése alapján a CDU vasárnap újabb történelmi mélypontra zuhanhat, 20 százalékos eredménnyel a harmadik helyre szorulhat.
 
A Baloldal a szavazatok 15 százalékát szerezheti meg, a 2011-es 18,4 százalék után. A Zöldek támogatottsága 8,7 százalékról 6 százalékra csökkenhet. A széles körben neonácinak tartott és tartományi törvényhozási képviselettel kizárólag Mecklenburg-Elő-Pomerániában rendelkező Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) a 2011-es 6 százalék után 2 százalékot szerezhet, így nem lépi át az 5 százalékos bejutási küszöböt és a schwerini Landtagból is kiesik.
Az Insa a Cicero című közéleti folyóirat megbízásából készítette a felmérést, 1039 választásra jogosult mecklenburg-elő-pomerániai telefonos megkérdezésével, augusztus 29-én.