Egy orbánista váltja a megvert híradóst

Kovács Andrea, a Hír Tv egykori emblematikus figurája váltja az M1 megvert híradósát.

Kovács Andrea korábban a Magyarország élőben című műsort vezette a Simicska Lajos tulajdonában álló csatornán, de a miniszterelnök és a milliárdos közti emlékezetes veszekedést, és az azt követő fordulatot már vállalhatatlannak tartotta, ezért - sokadmagával - otthagyta a szerkesztőséget.
 
A váltás után most találkozhatunk vele újból a televízió képernyőjén, bár - elvileg - most egy új szerepben kell majd dolgoznia. Hiszen az adóforintokból fenntartott köztelevízió papíron pártatlan, és bár nem számol be a magyarországi választási eredményekről (most csúsztattunk, hiszen csak abban az esetben nem tájékoztat, ha a Jobbik jelöltje kapja a szavazatok többségét), attól függetlenül a BBC irányelveit követi. Nem feladata különbséget tenni a politikai pártok között, nem feladata a kormány propagandáját fújni, hanem egyszerűen csak be kell számolnia a tényekről:
akkor. Amikor.
Borsa Miklós a Napi Gazdaságnak (khmmm...) egyébként arról beszélt, hogy nem mondott fel, de megviselte az eset, most szabadságát tölti. Azonban azt is leszögezte, hogy nem tér vissza a Híradóba.
 
Ahogy beszámoltunk róla: a munkája miatt támadták meg és bántalmazták Balatonfüreden Borsát, múlthét szombaton. Először azt kérdezték tőle, ő mondja-e a híreket, majd rátámadtak és ütötték, közben azt ordították neki: "most hazudj!"