A demonstrációt eredetileg a a charlottesville-i gázolásos terrortámadás halálos áldozatának emlékére, és a rasszizmus elleni tiltakozásul hirdették meg. A tüntetés azonban végül a bíróság épülete előtt álló konföderációs katonai emlékmű ledöntésébe torkollott. A fegyverére támaszkodó déli harcost ábrázoló szobrot
a földön leköpdösték és megrugdosták.
#BREAKING Protesters in #Durham topple confederate monument downtown pic.twitter.com/a3BNIavyxC
— Derrick Lewis (@DerrickQLewis) 2017. augusztus 14.
Az alkotást 1924-ben állították, közel hatvan esztendővel a polgárháború vége után. Felirata csupán ennyi volt:
"A fiúk emlékére, akik szürkét hordtak."
Nem az, hogy a "fiúk emlékére, akik a rabszolgaságért harcoltak", még csak nem is az, hogy a "fiúk emlékére, akik a szabad Délért küzdöttek". Csupán azoknak, akik szürkét hordtak. Mert ez volt az egyenruhájuk színe a déli hadseregben.
Egymillió hatvannégyezer fiatal srácnak, és középkorú férfinak állították az emlékművet.
Akik nem tehettek erről a háborúról. akik nem azért születtek, éltek, dolgoztak és szerettek, hogy öljenek és meghaljanak a csatamezőn. De így alakult, és ők tették a kötelességüket. Rengetegen azt se tudták pontosan, miért harcolnak - és, ha igen, akkor az nagy többségüknél nem a rabszolgaság volt (80-90%-uknak nem volt egyetlen rabszolgája sem), hanem a hazájuk. Amit ők nem Egyesült Államoknak hívtak, hanem Mississippinek, Alabamának, Virginiának, Floridának - vagy épp Észak-Karolinának. És, akik közül minden ötödik, közel 260 ezer ember soha nem tért haza, 137 ezren pedig csak súlyosan sérülten, megnyomorítva.
Őket köpdösték le, és rugdosták meg azok a szerencsétlen, ostoba barmok, akik azt hitték, ezzel valami nagyszerű, humánus és haladó dolgot tesznek.
Kiállnak a rasszizmus, a "fehér uralom" ellen, és az elnyomott feketék mellett.
Pedig csak meggyalázták egymillió ember emlékét, akiknek az egyetlen bűnük az volt, hogy a történelem a konföderáció szürke, és nem az unió kék uniformisát adta rájuk.
És ezzel belegázoltak sok millió déli család lelkébe, akiknek ősei másfél évszázaddal ezelőtt elsiratták ezeket a férfiakat. Tették mindezt úgy, hogy
közben az égvilágon semmit sem segítettek azoknak a feketéknek az utódain, akik másfél évszázaddal ezelőtt rabszolgasorba kényszerítve szenvedtek.
Mert a társadalmi igazságtalanság felett érzett jogos, és a Trump megválasztása feletti ostoba, meddő dühükön túl igazából fogalmuk sincs, hogyan lehetne jobb hellyé tenni Amerikát.
És, mint minden tanácstalan, frusztrált nemzedék, a múlt felé fordulnak, hogy újravívják a rég megvívott csatákat, és legyőzzék a rég legyőzött ellenségeket.
Mao vörös ingesei pusztították így a "feudális, burzsoá múlt" emlékeit - 15 évvel a kommunista hatalomátvétel után. És persze a múltat legyőzték - de közben évtizedekre tönkre vágták hazájuk jövőjét. A Durham-i wannabe forradalmárok és szobordöntögetó, zászlóletépő, névtábla leverő társaik is pontosan így fognak járni.
Pedig a forradalmi változás alaposan ráférne Amerikára és az egész nyugati világra.
Csakhogy azt a jelen és nem a múlt démonai ellen kellene megvívni.
Az pedig az egyetemi campusok fóliasátra alatt nevelkedő kis nebáncsvirágoknak túl strapás lenne. A nagy szavak, a hangzatos követelések és petíciók, a szenvedélyes "social justice" küzdelem mögött valójában egyetlen, nyomorultul szomorú igazság áll:
a bronzba öntött szürke harcos nem tud visszaütni - a Wall Street igen.
És a "szociális igazság" lánglelkű harcosai, akik azt ordibálják, hogy "mi vagyunk a forradalom", meg, hogy "nem kellenek osztályok", a 150 éve halott szürkeinges fiúkat köpik le, és nem a Wall Street könyörtelen, emberek ezreit egyetlen gombnyomással megnyomorító spekulánsait.
Másfél századdal ezelőtt az emberi történelem addigi talán legbrutálisabb háborújában négy iszonyatos esztendőn át mindkét oldalon bátor, önfeláldozó férfiak küzdöttek. Nem olyan gyáva szarháziak, akik egy autó acélkasztnija mögé bújva gyilkolnak, vagy elesett kiskatonák szobrát köpdösik le. Szegény kék- és szürkeinges fiúk nem ilyen utódokat érdemelnének.