Egyre nagyobb sikere van a Szirizának

A Metro Analysis cég szombaton megjelenő - a Reuters brit hírügynökség által pénteken előzetesen ismertetett - közvélemény-kutatási eredménye szerint a Sziriza a voksok 47,6 százalékát kapná meg, ha most vasárnap lennének a választások Görögországban. 
 
A január 25-i parlamenti választásokon a párt 36,3 százalékot szerzett. A Sziriza azzal az ígérettel nyerte meg a voksolást, hogy véget vet Görögország nemzetközi hitelprogramjának, és felmondja az együttműködést a megszorító intézkedések, illetve reformok végrehajtását ellenőrző hitelezői trojkával, azaz az Európai Bizottsággal, az Európai Központi Bankkal és a Nemzetközi Valutaalappal. Azonban ehelyett az Alekszisz Ciprasz vezette, a Sziriza mellett a jobboldali Független Görögök párt részvételével létrejött koalíciós kormány kénytelen volt elfogadni a hitelprogram feltételekhez kötött meghosszabbítását, és továbbra is kapcsolatban maradni a görög közbeszédben immár "három intézményre" átkeresztelt trojkával.
 
Ennek ellenére a felmérés azt mutatja, hogy a kormány iránti bizalom növekszik. A Parapolitika című újság számára készített közvélemény-kutatásban a megkérdezettek több mint kétharmada azt mondta, elégedett azzal, ahogy az új kormány tárgyal európai uniós partnereivel, míg 76 százalékuk ítélte úgy, hogy általában véve jó munkát végzett a kabinet az elmúlt szűk egy hónapban.
 
Ezzel párhuzamosan az előző kormánypárt, a jobbközép Új Demokrácia (Nea Dimokratia - ND), amelynek kormányzása alatt a trojka által megkövetelt megszorítások javarészt végbementek, tovább vesztett támogatásából a voksolás óta: 27,8-ról 20,7 százalékra csökkent támogatóinak aránya a biztos pártválasztók körében - derült ki a felmérésből.