Elijah Wood nekiment a hollywoodi pedofil maffiának

A Gyűrűk Ura sztárja szerint az álomgyárban

„szervezett szexuális zaklatás folyik”

a kiskorúak ellen.

„Egy csomó szemét alak van ebben az iparágban, akik csak saját magukkal foglalkoznak. Görcsbe szorul a gyomrom, ha erre gondolok”

 - mondta a színész a Sunday Times-nak adott interjúban. Wood kilenc éves kora óta játszik különböző filmekben és színdarabokban. Őt állítása szerint nem zaklatták, de szerinte ez csak annak köszönhető, hogy az édesanyja nem engedte el azokra a partikra, ahol

„a hollywoodi hatalmasságok szó szerint vadásztak a gyerekekre. Anyám számára fontosabb volt, hogy rendes ember legyen belőlem, mint, hogy sikeres legyek. "

A színész úgy véli, 

"egyértelmű, hogy az egész szervezetten történik.”

A sztár szerint ezt a szervezett pedofíliát nagyon nehéz leleplezni, hiszen

„az áldozatok hangja nem olyan erős, mint a hatalmasoké”,

akik „eltaposhatják őket, s közben helyrehozhatatlan sérüléseket szenvednek el”. Szerinte a „paraziták” „zsákmányként” tekintenek az ártatlan gyerekekre.

A hollywoodi pedofília az elmúlt években többször is a közvélemény fókuszába került. A legnagyobb botrány az X-Men rendezője, Bryan Singer körült alakult ki, akiről 2014-ben azt állította egy egykori gyermekszínész, hogy 15 és 17 éves kora között többször is szexuális kapcsolatra és drogfogyasztásra kényszerítette őt. A vádat a bíróság ejtette, ám az ügy nyomán többen is jelentkeztek saját hasonló tragikus történetükkel. Többek közt a nyolcvanas-kilencvenes évek ismert gyereksztárja, a Szörnyecskékben és az Állj mellém-ben is játszó Corey Feldman, aki tinédzser éveire emlékezve azt nyilatkozva: „Szexuális zaklatókkal voltam körülvéve.”

Tavaly dokumentumfilm is készült "An open secret (Egy nyílt titok)" címmel hollywoodi pedofíliáról, amelyben több áldozat is megszólal.

A gyermekszínészek szüleinek érdekvédelmi szervezete szerint az amerikai filmiparban jelenleg is legalább 100 aktív pedofil van, akiknek „Hollywood menedéket nyújt”.