Gulyás Gergely a végén csattant: lemondott Varga Judit, Varga Mihály, Szijjártó Péter és több miniszter - de nem a kormányból

Gulyás Gergely a végén csattant: lemondott Varga Judit, Varga Mihály, Szijjártó Péter és több miniszter - de nem a kormányból

Furcsa hangulatú kormányinfó vette kezdetét ma, ugyanis a héten három napig tanácskozott a kormányzat Sopronban. Így joggal hihettük, lesznek bejelentések. Ebben csalatkoznunk kellett - egészen az utolsó pillanatokig. Ugyanis Gulyás Gergely kancelláriaminiszter elárulta, a háromnapos kormányülés végén lemondott 

  • Varga Judit,
  • Lantos Csaba,
  • Varga Mihály,
  • Nagy István,
  • Szijjártó Péter és
  • Navracsics Tibor

– az egyetemi kuratóriumokban betöltött tagságukról.

A miniszter egyben felhívta az államtitkárokat és a további kormánytagokat is, hogy ők is távozzanak a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokból, ami elvileg feltétele, hogy az érintett felsőoktatási intézmények hallgatói részt vehessenek az uniós Erasmus programokban. (Egyébként úgy vezette föl Gulyás Gergely, mintha Varga Judit az igazságügyi miniszteri pozíciójából mondott volna le, ami persze nem lenne meglepő, hiszen a gyanú szerint a korábbi államtitkára egy egész kis bűnszövetkezetet irányított a minisztérium épületében - a szerk.)

Gulyás Gergely közölte, február 15-ig kell döntenie a minisztereknek, kormánytagoknak, vagy a kormányban maradnak, vagy a kuratóriumokban. 

S hogy miről folyt a szó a kormányülésen?

Nem igazán tudni. 

Abban egyetértettek, hogy nálunk a reálbérnövekedés több százalékkal magasabb lesz idén, mint amekkora az infláció. 

Aztán újra rábólintottak, hogy egyszámjegyű lesz az infláció 2023 végére, és Magyarország nem kerül recesszióba, sőt, még 1,5 százalékos növekedés lesz. 

Aztán megint 2030 jött szóba.

A háromnapos kormányülés után többek között arról beszélt Gulyás Gergely, hogy az évtized végére lesznek hidrogénhajtású buszaink és a nehézgépjárműveink. Arról is beszélt, hogy a kormányzat fel akarja venni az EU helyreállítási alapjának a hitelrészét is, és azt energetikai beruházásokra fordítaná, elektromos-, földgáz- és víziközműhálózatokat fejlesztené a kormányzat. 

Gulyás Gergely megerősítette, hogy továbbra is azonnali tűzszünetet akar a kormány Ukrajna és Oroszország között. 

Törökországi tragédia

Gulyás Gergely közölte, jelenleg több magyar segélyszervezet, mentőcsapat is segít a törökországi földrengés helyszínén: a 156 fő és 26 kutya eddig már 27 túlélőt mentett ki a romok alól. Magyarok továbbra sem érintettek a katasztrófában, 16 honfitársunk él a térségben, velük felvetett a kapcsolatot a külügy.