Az Átlátszó idén is kikérte a Fővárosi Törvényszéktől, hogy melyik sajtótermék mennyi sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi pert vesztett a múlt évben. Összességében az eredmény nem túl meglepő, a kormányzati-fideszes média "legjelesebbjei" rendre a dobogón végeznek, csak a sorrend változik néha.
2023-ban a Magyar Nemzet, a Mediaworks és az Origo bukta a legtöbb sajtópert
A Magyar Nemzet (online és nyomtatott egyben) ellen 10 kereset érkezett tavaly, és ezekből 7 esetben elmarasztalta a lapot a bíróság: 6 alkalommal teljesen, 1 ügyben pedig részlegesen. A második a megyei lapokat összefogó Mediaworks lett 7 keresetből 5 elmarasztaló ítélettel, a harmadik pedig az Origo, ami 6 ügyből 4 alkalommal vesztett a bíróságon. (2022-ben mondjuk pont ők bukták a legtöbb pert, 13-at.)
A Fővárosi Törvényszék ezúttal részletes táblázatot küldött a különböző sajtótermékek személyiségi jogok megsértésével kapcsolatos pereiről is.
2023-ban összesen 66 ilyen kereset érkezett a bíróságra, ebből 62 a kormánypárti médiumokra. Az adatokból kiderül, hogy 62 személyiségi jogi ügyből 28 esetben elmarasztalta a kormánysajtót a bíróság: 17 perben teljesen, 11-ben részlegesen, 21 ügyük pedig még folyamatban van.
Listavezető a Mediaworks: összesen 42 keresetet nyújtottak be kiadó ellen személyiségi jogok megsértése miatt, és 25 esetben el is marasztalta a bíróság. 10 ügy még folyamatban van, de 15 pert teljesen elvesztettek, 10-et részlegesen.
A független sajtó mérlege
Mialatt a kormánypárti médiatermékek összesen 22 pert buktak, az ellenzéki sajtó (444, RTL, Telex, HVG, Magyar Hang, Átlátszó, 24.hu) összesen 4 helyreigazítási pert vesztett el. Összesen 27 keresetet nyújtottak be ellenük, az ügyek 85 százalékát megnyerték. Ezzel szemben
a kormánypárti sajtó a perek több mint felét elbukta, pontosabban a 62 százalékát.
(Címlapkép: MTI Fotó: Balogh Zoltán)