Kitört a belháború a Fideszben azzal kapcsolatban, hogy ki szólhasson bele a helyi iparűzési adó egy részének elvonásából képzett területfejlesztési alap pénzeinek elosztásába - írjaa Szabad Európa.
A portál értesülései szerint a hangulat annyira paprikás a kormánypártban, hogy a kedélyek lecsillapítására és az elvonástól berzenkedő polgármesterek meggyőzésére országjárásra kelett indulnia az illetékes miniszternek, Navracsics Tibornak.
Egyeztetésre hívták volna össze keddre a Pest megyei polgármestereket, hogy a kormány új tervéről, a helyi iparűzési adó (hipa) egy részének visszaosztásáról tanácskozzanak. Csakhogy a találkozó elmaradt, mert
a meghívott településvezetők egy része annyira ellenségesen állt a kormány terveihez, hogy Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter nem látta értelmét ebben a légkörben a megbeszélésnek
– tudta meg a Szabad Európa több, egymástól független forrásból.
A hivatalos nevén Versenyképes Járások Program elképzelése szerint az önkormányzatoknál 2025-ben a 2024-es szinthez képest keletkező hipanövekményét (a Pénzügyminisztérium jelenlegi számításai szerint mintegy 65 milliárd forintot) elvonnák egy területfejlesztési alapba, erre pályázhatnának a járások.
Az elképzelés a Fideszben sem aratott osztatlan sikert. Sőt, a kormánypártban szokatlan módon többen nyilvánosan is hangot adtak felháborodásuknak. Például Papp László debreceni polgármester úgy nyilatkozott: „A magam részéről ezt nem tartom elfogadhatónak, mert a szolidaritási hozzájárulás azért jött létre, hogy a központi költségvetés egy olyan forráshoz jusson a nagy adóbevételű városoktól, amely segít a térségi egyenlőtlenségek kiegyenlítésében, megszüntetésében, akkor ennek a tételnek, amelyet most a kormány bevezetni kíván, a szolidaritási hozzájárulás részeként kellett volna megjelennie.”
A tervezettel szemben szintén nyilvánosan fogalmazta meg fenntartásai Csach Gábor balassagyarmati fideszes polgármester is.
A Szabad Európa úgy tudja, az okozta még kormánypárti körökben is a legnagyobb felháborodást, hogy úgy vonják el az önkormányzatoktól a szolidaritási adót, hogy bekerül a központi költségvetésbe, és onnantól kezdve igazából senki nem tudja, pontosan mire költik. A kormány azt ígéri, a beszedett sarcot az adott járás fejletlenebb településeinek osztják vissza.
Ám számos helyen a polgármesterek és a választókerület fideszes országgyűlési képviselője már előre összevesztek azon, ki döntse el, pontosan hova kerüljenek ezek az összegek.
A Szabad Európa úgy tudja, a területfejlesztési miniszter azt szeretné, hogy a döntés maradjon meg a települések szintjén, ám számos kormánypárti képviselő szeretne a 2026-os választásokon ezekkel a pénzekkel kampányolni.
A portál szerint a Fideszt feszítő érdekellentétek odáig fokozódtak, hogy Navracsics Tibornak országjárásra kell indulnia, hogy egyenként győzze meg a kormánypárti polgármestereket az elképzelés elfogadásáról.