Gambiában már nincs az EU-nak ügyvivője!

A gambiai kormány kiutasította az Európai Unió helyi ügyvivőjét. Számos, európai bírálat miatt orrolhatott meg a húsz éve hatalmon levő dikt elnök.

Agnes Guillaud-nak a bejelentéstől számított 72 órán belül el kell hagynia a nyugat-afrikai országot. A Reuters hírügynökség szerint uniós tisztségviselőt nem lehetett elérni abból a célból, hogy értelmezze az intézkedést.
   
Yahya Jammeh gambiai elnök kemény kézzel irányítja az 1,9 millió lakosú egykori brit gyarmatot azóta, hogy 20 évvel ezelőtt erőszakkal magához ragadta a hatalmat. Tekintélyelvű kormányzásáért, az emberi jogok elnyomásáért, melegellenes intézkedéseiért és kijelentéseiért számos külföldi bírálatot kapott. Gambiában októberben léptették életbe azt a törvényt, amelynek alapján akár életfogytiglani börtönbüntetéssel is sújthatják a homoszexuális cselekedetek elkövetőit.
   
Az emberi jogok gambiai elnyomása miatt az EU tavaly nem utalt át az országnak 13 millió euró segélyt, és azon gondolkodik, hogy semmit nem utal át abból a 150 millióból, amit eredetileg erre az évre szánt.