Ismét könnygázzal oszlattak a görög-macedón határnál

Kisebb dulakodás tört ki, amikor mintegy 50 migráns tiltakozása jeleként megközelítette a kerítést, néhányan pedig takarók segítségével megpróbáltak átkelni azon. Sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés.

"Kevéssel dél után egy 50-100 fős csoport megközelítette a határkerítést, és köveket dobált a macedón rendőrökre, akik könnygáz bevetésével válaszoltak"

- mondta el egy görög rendőrségi forrás.

Ezután a rend pár percen belül helyreállt - tette hozzá.

Jeórjiosz Kiricisz, a görög válságstáb szóvivője elmondta, hogy a határon a helyzet jelenleg nyugodt, és a görög rendőrség is kivonult a helyszínre.

Kiricisz szerint a határnál felsorakozott csoport ez alkalommal főként fiatal nőkből állt.

[fb_pages_codes:immigration]

Vasárnap több száz ember gyűlt össze az idomeni átkelőnél, mert arról értesültek, hogy megnyitják a határt. Egy csoportjuk kísérletet tett a határkerítés megrohamozására, de a macedón rendőrök könnygázgránátokkal és gumilövedékekkel igyekeztek távol tartani őket. Akkor körülbelül háromszázan sérültek meg, hat embert pedig kórházba kellett szállítani.

Bár a görög hatóságok - például hangosbemondók felszerelésével és tolmácsok alkalmazásával - mindent megtesznek az idomeni sátortáborban keringő hamis információk tisztázása érdekében, időről időre felütik a fejüket a határ megnyitásáról szóló pletykák.