Ha ti nem, majd mi fordítunk! Tucatnyi civil szervezet megmondta a Deichmannak


Levelükben felhívták a cégvezetésének a figyelmét, hogy bár a sértett elbocsátásakor az üzletlánc somorjai vezetője jogilag az SzK Munkatörvénykönyvének előírásaival összhangban járt el, tettének indítéka azonban, valószínűleg személyes jellegű, Somorja város eredeti lakosságának magyar nyelve ellen irányuló, tette pedig ellenséges érzeteinek megnyilvánulása.

A Rómeó Vérzik felhívására a múlt héten Magyar dallal a kirekesztés ellen felhívással tartottak demonstrációt a somorjai Deichmann előtt, amiért az üzletből a héten kirúgtak egy magyar eladónőt, mert anyanyelvükön szólt a magyar vásárlókhoz. (A napok óta tartó felháborodást kiváltó ügyről ITT olvashat bővebben.)

Cselekedetének diszkriminatív és az üzletlánc által eddig képviselt üzletfilozófiával ellentétes formája, nem csak a sértett megalázását és emberi méltóságának megsértését eredményezte, hanem az üzletlánc jó hírére is komoly árnyat vetett.  A szóbanforgó vezető túlkapásáról tanúskodik, hogy azon a héten, amikor sor került a sértett elbocsájtására az aktivistáknak nem sikerült a somorjai Deichmann üzletben a magyarul tudó eladóknál sem magyarul vásárolniuk. Változás csak a következő hét elején, a cégvezetés diszkrimináció-ellenességről, és a nemzeti és kulturális változatosság iránti elkötelezettségéről szóló állásfoglalása után állt be, azon értelemben, hogy vásárolni már lehetett magyar nyelven, ám az aktivisták az üzletlánc somorjai üzletében nem találtak feltüntetve minden feliratot és a nyilvánosság tájékoztatására szánt hirdetményt a helyi magyar nemzeti közösség nyelvén, úgy ahogyan azt engedélyezi a nemzeti kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény.

A fentebb felsoroltak tükrében a civilszervezetek kérték a Deichmann vezetését:

  • indítványunk, ill. panaszuk alapján vezetőjük diszkriminatív jellegű eljárásának és kiadott rendelkezéseinek alapos kivizsgálását, tekintettel a felsoroltakra,
  • adjanak információt, illetve magyarázatot arra, milyen konkrét lépések, rendelkezések vagy irányadások történtek a somorjai boltjukban, melyek a beállt pozitív változásokat előidézték,
  • nyújtsanak információt arról, hogy milyen vizsgálatot vagy eljárást folytattak le, illetve milyen lépéseket tettek vezetőjük ellen, aki tettének indítékával és cselekedetének formájával a sértett megalázásán és emberi méltóságának megsértésén túl, üzletláncuk jó hírére is komoly árnyat vetett,
  • továbbá szolgáltassanak információt az ügyben lefolytatott vizsgálatok és eljárások eredményéről, valamint értesítést az észlelt hiányosságok orvoslása, illetve a hiányosságok kiváltó okainak tartós felszámolása érdekében meghozott intézkedésekről.   

Egyúttal a civilszervezetek a Deichmann cég érdeklődése esetén felajánlották segítségüket annak bebiztosításához, hogy minden feliratukat és a nyilvánosság tájékoztatására szánt hirdetményüket a helyi magyar nemzeti közösség nyelvén is realizálhassák.

„Hisszük, hogy a keresztényszempontú emberi szolgálatról tett nyilatkozatukat, valamint a diszkrimináció-ellenességről, és a nemzeti és kulturális változatosság iránti elkötelezettségéről szóló állásfoglalásukat őszintén gondolják, és Önöknek ugyanúgy, mint a mi számunkra fontos az adott helyzet tényleges rendezése, és az ügy igazságos, hatékony és becsületes megoldása”

– olvasható a civilszervezetek megbízásából írt levél zárszavában.