Ő egy őstermelő, méhész, fafaragó, tárgyalkotó ember, akinek a keze alatt nő a paradicsom és forog a véső. A politikába „botcsinálta módon” keveredett – saját szavai szerint –, mert úgy érezte, nem hallatszik elég hangosan a vidék kiáltása. Nem eladni akar valamit, hanem visszaadni valamit, amit már majdnem elvesztettünk. Nem „lemegy vidékre”, mint ahogy azt a budapesti politikai elit szokta választásról választásra – ő ott él. Nem a kampánybuszból vagy a kampányautó platójáról integet, hanem tyúkot hesseget a kert végében. A hűtője nem multiból van feltöltve, hanem saját keze munkájából. És most, hogy mikrofont ragadott, a Youtube-on mondja el, mi történik valójában a magyar földdel – őszintén, keresetlenül.

Videóiban újra és újra visszakanyarodik nagyapáink múltjába

Fontosnak tartja, hogy ahonnan vlogol – nem a ház –, de maga a porta az nagyapja portája volt. Büszke arra, hogy mi történt ott még ő előtte. Elmeséli, hogy 22 kataszteri holdon történő gazdálkodásból nagyapja négy lányt nevelt fel, eltartotta a családját, és nagyon komoly – a kornak megfelelően – nagyon komoly iskolákba járatta a gyerekeit. Volt, aki könyvelő lett, volt, aki óvónő lett, volt, aki kereskedelmi osztályvezető lett, és volt, aki szakfelügyelő lett általános iskolákban.

Botcsinálta politikus

Adorján Béla a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, de nem a megszokott fajtából való. Ő nem politikai elitből érkezett, hanem a föld mellől.

A saját szavaival élve:

„Én a magam részéről ugye egy ilyen furcsa, botcsinálta politikus vagyok.”

Ez az önfényezést nélkülöző mondata pontosan visszaadja, hogy nem hatalomra, hanem cselekvésre törekszik. Nem pártirodákból vagy egy budai ügyvédi irodából, hanem a baromfiudvarból jön. Nem rendelkezik a dörzsölt, rutinos politikusok profi manírjaival – mégis egyre népszerűbb, mert olyan nyelven szólal meg, amit vidéken sokan értenek és magukénak éreznek. Bájosan amatőr, hétköznapi a megjelenése, de ez csak még hitelesebbé teszi a mondanivalóját.

Még mindig a föld embere – szó szerint

Neki már nincsen 22 kataszteri hold földje. Amennyi viszont van, abból megteremti a saját családjának a mindennapi betevőt: húst, tojást, mézet, zöldséget. Nem szimbólumként, hanem tényleges életformaként. Erről így beszél:

„Amikor kinyitom itt a hátam mögött a hűtőszekrényt, és érzek valami bizsergést abba, amit lehet, hogy most sokan nem fognak érteni. De ez a hűtőszekrény jellemzően olyan dolgokkal van megtöltve, amiért én nem a nemzeti – és ezt mindenki értse idézőjelben –élelmiszerellátóhoz szoktam járni, hanem kimegyek a kertbe, kicsit arrébb hessegetem a tyúkot, és ilyesmit csinálok ahhoz, hogy ez a hűtőszekrény megtöltődjön élelmiszerrel.”

Kiérződik szavaiból, hogy többről szól ez nála, mint egy életstílusról: neki ez a világnézete. Szuverenitás a háztájon keresztül. Nemzeti önrendelkezés a veteményesből nézve.

Családja féltve őrzött hagyatékából, az 1945 nyarán kiállított, tehát 80 éves birtoklevélből többször is idézett:

„Jelen birtoklevél ünnepélyesen tanúsítja a birtokszerző azon jogát, hogy a nemzet által adott ingatlant háborítatlanul birtokolja. Köteles azon a maga és az egész nemzet felemelkedését szolgáló módon gazdálkodni és a rendeletekben előírt feltételeket betartani”

A véres háború, szenvedés és nélkülözés után egy új kezdet lehetősége volt, de egyben felelősség is. Elődjeink ugyanis előrelátóak voltak, és biztosították, hogy földet csak az kaphatott, aki meg is műveli. Annak idején, amikor Adorján Béla másik családi ágú nagymamája egyedül maradt a háború után – nagyapját ugyanis kivégezték –, a kor akkori földművelésügyi minisztere, Nagy Imre, fájdalomdíjként egy meghatározott méretű birtokot adományozott neki. A nagymama ezt a földet – a már meglévő birtokhoz hozzáadva – nem haszonra fordította, hanem arra, hogy abból a saját családja és a nemzete boldogulását építse.

Tudja, hogy ez a rendszer elárulta a vidéki Magyarországot

Mesél a kötelező agrárkamarai tagságról, amin a két meggyfás Pista bácsi vagy az egy diófás Júli néni csak bukni tud és más fideszes disznóságokról. Adorján jelenleg is méhészkedik, ráadásul Záhonytól nem messze lakik, és tudja, hogy mi történik az ukrán határon. Tudja, hogy mennyi méz kerül be ebbe az országba, és tudja, hogy a méhészek tönkrementek. Neki személy szerint a méhállománya elérte az 50-60 családot. Jelenleg hat méhcsaládja van, de ideje is kevés rá.

De fel nem adom

- szögezi le.

Szomorúnak tartja ugyanakkor, hogy a közvetlen környékén tíz telekből – ami egyébként minden lakóházhoz tartozik – legfeljebb kettőt művelnek az emberek.

Család és közösség – első a gyerek

Adorján nem rejti véka alá, hogy értékrendjében a család és a közösség áll az első helyen.

Ez nem üres frázis – világosan beszél:

„én biztos, hogy a gyerekeimet fogom választani. És megvédem azt az életközösséget, ahol én élek.”

A „közösség” szó nála nem szlogenként, hanem valódi értékként szerepel. Föld, ember, család, állat, hagyomány – egy szerves egészet alkot.

Nemcsak bírál, élő példát mutat

A magyar mezőgazdaság jelenlegi helyzetét élesen bírálja, de nem kívülállóként. Saját tapasztalataiból beszél, nem tanácsadók papírjai alapján.

„Nem politikus akarok lenni, hanem egy vidéki ember, aki éli a rendes hétköznapjait.”

Újra vissza kell venni a földet

Szerinte a magyar termőföld nem lehet egy szűk elit játszótere. A megoldás az lenne, ha a magyar emberek újra birtokba vennék a földet, az erdőt, a vizet, az állatokat, az önellátást. A termőföld megbecsülése nemzeti ügy.

„Mert ha ezt nem tesszük meg, akkor gyarmatai maradunk nemcsak Európának, hanem az egész világnak.”

Adorján Béla nemcsak beszél a mezőgazdaságról – megéli azt. Nemcsak a politikai diskurzust akarja megváltoztatni, hanem a magyar vidéki valóságot is. Egyre többen figyelnek rá, mert amit mond, azt éli is. És mert azt a bizsergést, amit a hűtője kinyitásakor érez, egyre többen szeretnék újra megtapasztalni – nemcsak szóban, hanem tettekben is.

Legújabb Adorján Béla nyíltan szembefordul a fideszes elittel, és kitálal a magyar mezőgazdaság lesújtó helyzetéről.

„Eltemették a vidéket”

– mondja ki kendőzetlenül, majd részletesen elmagyarázza, hogyan történt mindez az Orbán-rendszer alatt.

Annak az Orbán-rendszernek az árnyékában, amelyről a budapesti liberális ellenzék gyakran azt feltételezi, hogy a vidéki embereknek kedvez – miközben a valóság ennek éppen az ellenkezőjét mutatja.