Háborús uszítóról neveznek el utcát Budapesten

Egy sétányt neveznek el Tom Lantosról, hol máshol, mint a XIII. kerületben. Van már szobra.

A nemzeti párt fővárosi képviselője szerint Tom Lantos nevéhez csalás és háborús agresszió kötődik, mint például az iraki háború támogatása.
 
AASDTokody Marcell lapunk megkeresésére elmondta: a 2008-ban elhunyt demokrata párti politikus mindkét iraki háborúban jelentékeny szerepet vállalt. Mint ismert, 1990. október 10-én, Kuvait iraki megszállása után Lantos egy kuvaiti kislányt hozott az emberi jogokkal foglalkozó kongresszusi csoport elé. A kislány - Najira - azt állította, szemtanúja volt, amint a megszállt Kuvaitban az al-Addan kórházban, ahol ápolónőként dolgozott, Szaddám Huszein katonái kitépték a konnektorból az újszülöttekre vigyázó inkubátorok villanyvezetékeit, és 312 csecsemőt otthagytak meghalni. 
 
Később persze kitudódott, hogy az egész történet kitaláció - folytatta Tokody - a kislány nem menekült, hanem éppenséggel a kuvaiti uralkodócsalád tagja, az általa előadott történetet pedig minden emberi jogi szervezet cáfolta. Az is kiderült, hogy Lantos tudott a lány személyazonosságáról, de eltitkolta azt, sőt segített felkészíteni őt a „vallomásra”. Ez a kis drámai előadás is segített abban, hogy 1991-ben az USA megtámadja Irakot - mondta a képviselő.
 
Ahogyan 2002-ben is az ország lerohanását sürgette, sőt a Haaretz szerint Szaddám helyére egy "Nyugat-barát diktátort" ígért izraeli tárgyalópartnereinek. Lobbitevékenysége révén Lantos nyakig benne volt a nem létező tömegpusztító fegyverek miatt, valójában az olajért megindított mocskos kis háborúban, ami miatt több mint százezer iraki civil halt meg a káoszba süllyedő országban. Abban az országban - emlékeztetett -, ahol már az Iszlám Állam ellen kell harcolni, amely azért is létezhet, mert az Egyesült Államok által indított háborúban szétverték az iraki államot, amelyet kihasználva erősödtek meg a szélsőségesek. Ily módon Tom Lantos az egyik okozója az Iszlám Állam létrejöttének, ezért sem támogatja a Jobbik ezt a javaslatot.
 
A háborúkért ilyen módon igencsak rajongó Lantos azonban nem csak e téren alkotott maradandót. Vitathatatlan teljesítmény például, hogy neki sikerült az, ami egy nyugati politikusnak sem: földig hajolva dicsérte a Szovjetunióval már szakító Ceausescut és rendszerét. A magyar kisebbség helyzete pedig a legkevésbé sem foglalkoztatta, sőt: a diplomata évekkel később megjelent könyvéből kiderült, a képviselő Ceausescu nemzetközi területen mutatott nagy bölcsességét és vezetőképességét dicsérte, főként a leszerelést és a békét illetően, ahogyan Románia úgynevezett független külpolitikáját. A magyar származású képviselő itt nem állt meg: szerinte a magyarokkal nem bánnak rosszabbul a románoknál, és hogy a magyarok kulturális népirtást emlegető panasza alaptalan.
 
No, a XIII. kerületi képviselő-testület javaslata alapján a kerület és a főváros most erről az emberről nevez el közterületet.