Hatvannal többen lettünk

Bármennyire is ezt akarják elhitetni, továbbra sem áll meg hazánk határánál a menekült-áradat.

A police.hu információi szerint 51 koszovói, 5 afgán és 4 szír állampolgár akadt fenn a rostán. Már amennyire nem ez volt az eredeti célja a menekülteknek.

Jellemző az áldatlan állapotokra, hogy a bevándorlók között 4 gyermek is volt, őket egy erre alkalmas helyiségben, felügyelet mellet helyezték el.

Korábban megírtuk, hgy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalt (BÁH) is meglepte a 2014. évi menedékjogi kérelmek száma. Míg 2012-ben 2.157-en, addig 2013-ban már 18.900-an, 2014-ben pedig 42.777-en jutottak be a hazánkba "menekültként". 2014-ben 2,6 milliárd forintba kerültek nekünk.

Kiváncsian várjuk, mit szólnak majd a 2015-ös adatokhoz.