Helyi Kubatov-lista Dunakeszin?

Varga Zoltán Péter a szeptemberi képviselő-testületi ülésen lakossági jelzés alapján érdeklődött, hogy a városi hírlevél e-mail címei kapcsán eleget tesz-e az önkormányzat az adatvédelmi kötelezettségeknek? Megdöbbentő választ kapott.

A város már évek óta küldi e-mailes hírlevelét a dunakeszieknek. A törvény szerint

a hírlevél küldésének megkezdése előtt kérni kellett volna a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál az adatkezelés nyilvántartásba vételét.

Varga ezt a nyilvántartásba vételi határozatot kérte ki az önkormányzattól. Meg is kapta. Csakhogy akad egy kis szépséghiba.

A képviselő számára ugyanis egy 2016. október 12-én kelt nyilvántartásba vételi határozatot továbbítottak. A Hatóság a jogszabály alapján nyolc nap alatt dönt a nyilvántartásba vételről, azaz az önkormányzat – noha évek óta küldi a hírlevelet –,

az adatkezelés nyilvántartásba vételét csak azt követően kezdeményezte, hogy szeptemberben Varga rékérdezett annak meglétére.

Még érdekesebb, hogy a Hatóság honlapja szerint az önkormányzat által kezelt adatok forrásánál a "nyilvános nyilvántartásokból átvett" megjelölés szerepel, azaz az önkormányzat szerint a lakosok e-mail címeit nyilvános nyilvántartásokból vették át, az adatkezelés jogalapja pedig "az érintett hozzájárulása".

Közleményében Varga azt írja: a törvény alapján tájékoztatást kér saját magán e-mail címe forrásáról, ugyanis kíváncsi rá, hogy

honnan, milyen "nyilvános nyilvántartásból" szerezték meg a címét?

A jobbikos képviselő hasonló lépésre biztatja az összes érintett dunakeszi lakost.

Amint kiderül, hogy nem csak az adatkezelés eddigi módja, hanem az adatok forrása is törvénytelen, a Jobbik azonnal a Hatósághoz fordul az ügyben - szögezi le Varga Zoltán Péter.