Idegenben is kikapott a szurkolóival mostohán bánó Ferencváros

Aktívabban kezdett a magyar együttes, ám a bosnyák csapat védői jó ütemű szerelésekkel, Hajnal nagy lehetőségénél pedig kiváló blokkal hatástalanították a ferencvárosi támadásokat. A vezetést a hazaiak szerezték meg: egy gyors kontra végén Zoran Kokot lépett ki jó ütemben a védők közül, és magabiztosan ellőtte a labdát Dibusz Dénes mellett.

A kapott gól megfogta a zöld-fehéreket, sokáig nem tudtak nagy helyzeteket kialakítani, a Zeljeznicar számára pedig tökéletesen megfelelt az eredmény, így a hazaiak nem erőltették a támadásokat. A 75. percben Gera Zoltán szabadrúgásánál a kapufát érintette a labda, ekkor állt legközelebb az egyenlítéshez a Ferencváros, amely a ráadásban kapott még egy gólt, így kettős vereséggel búcsúzott.

Kubatov nem engedte szurkolni a Ferencváros ultráit

Nem volt túl jó előjel, hogy még a mérkőzés előtt hazaküldték az érvényes belépővel rendelkező ferencvárosi ultrákat. Némi ping-pongozás után, az UEFA visszadobta a labdát az FTC-nek, amelynek elnöke, Kubatov Gábor úgy határozott, hogy az ultrák nem mehetnek be a bosnyák stadionba a csapatuknak szurkolni.

Az érvényes belépőket pár napja a helyi bosnyák szurkolók vették a hazai szektorba, mert valódi mérkőzéshangulatot szerettek volna. Az egyik vezetőjük felhívta a bosnyák klub elnökét és kérte, hogy valami megoldás szülessen, legyen egy semleges szektor kialakítva a Fradi ultráinak.