A dokumentumot 1985 januárjában állította össze a szovjet KISZ, a Komszomol. A rezsimet aligha lehet műfaji elfogultsággal vádolni: a rádiók számára "nem ajánlott" kategóriába ugyanúgy kerültek pop, diszkó, rock, metal, és punk zenék is szép számmal. Az igazán tanulságos azonban nem is maga a lista, hanem az egyes előadókhoz mellékelt indoklás, miért is veszélyesek a felnövekvő nemzedékre.
Alice Coopert, a Sex Pistolst, vagy az Iron Maident a szabad világban is vádolták "erőszakossággal" a keményebb műfaj ellenzői, és az sem meglepő, ha a szocialista erkölcsökbe nem fért bele a diszkókirálynő, Donna Summer, vagy Tina Turner "erotikus" stílusa.
Az azonban még bolsevik ésszel gondolkodva is nehezen értelmezhető, hogy lett
- "nefoasiszta" az AC/DC
- "nacionalista és antikommunista" a Dschinghis Khan
- "erőszakos" a Village People
- "szovjetellenes" a Van Halen
- "antikommunista" a Judas Priest
- "neofasiszta" Julio Iglesias
- "vallásilag maradi" (!!!) a Black Sabbath
.
A listát eredetileg Alekszej Jurcsak közölte 2005-ben megjelent "Minden örökre szólt, mielőtt vége lett" című, a Szovjetunió utolsó évtizedéről szóló könyvében.
