jogerősen felmentették a Wass Albert-szobor miatt meghurcolt székely művészt

A másodfokú bíróság elrendelte az elkobozott alkotás, az író nevét tartalmazó plakett és három magyar nemzeti színű szalag visszaszolgáltatását és eltörölte az első fokon kiszabott tízezer lejes pénzbüntetést is, a 950 lejre rúgó perköltség a román államot terheli.

A meghurcolt székely művészt Menyhárt Gabriella nagyváradi ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnökségi tagja védte. Az ügyet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat támogatásban részesítette, miután a jelentős költségvetési forrásokból működő és a magyarsága miatt joghátrányt szenvedő elcsatolt honfitársaink jogvédelmére hivatott Kisebbségi Jogvédő Intézet eddig még megtagadta a támogatást az ügytől.

Tóth Ferenc 2014 pünkösdvasárnap állított fel egy Wass Albertet ábrázoló mellszobrot szovátai háza udvarán. A leleplezést követően a román rendőrség házkutatást tartott nála, gyanúsítottként többször kihallgatták, majd három nappal később lefoglalták a szobrot.

A Wass Albert szobor elkobozásáról szóló rendőrségi intézkedés jogellenes volt, mivel jogszabály a szoborállítás idején a háborús bűncselekményeket elkövető személyek kultuszát nem tiltotta. Románia Legfőbb Ügyészsége a perben beszerzett nyilatkozatában rögzítette, hogy „Wass Albert nem volt elítélve a béke és az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekért és háborús bűnök miatt sem."

Menyhárt Gabriella ügyvéd szerint "ezen hatósági túlkapások ellen az erdélyi magyar közösségnek fel kell vennie a harcot és a nemzeti, illetve a nemzetközi szabályozások által előírt jogvédelmi és jogérvényesítő eszközökkel élve meg kell állítania ezen jogellenes hatósági gyakorlatokat és azt ember- és törvénytisztelő gyakorlattá kell változtatnia. Az ügyről kiadott közleménye a www.njsz.hu oldalon olvasható.

Tóth Ferenc szerint ez a győzelem biztató jelzés is azok számára, „akiket meg tudott félemlíteni a román, Erdélyországot gyarmataként, a magyarságot rabszolgaként kezelő hatalom, és eldugták a felállított szobraikat". Hozzátette: „Demokráciában senkit nem lehet meghurcolni politikai nézetei miatt."

Idén februárban a felmentett székelynél kb. 30 maszkos és civil rendőr újabb hajnali házkutatást tartott, és újabb koncepciós eljárást indítottak ellene Wass Albert kultusz miatt. Lefoglaltak tőle többek között egy számítógépet, egy Nyírő József-CD-t, egy visszacsapó íjat és egy szablyát. Ezen eljárás még folyamatban van Tóth Ferenc ellen, akit szintén Menyhárt Gabriella ügyvéd véd.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat idén márciusban Erdélyben teljesített jogi monitorozó útja során a mostani ügyhöz hasonló szellemiségű és jellegű, rendszerszintű magyarellenes és tipikusan koncepciós eljárásokban megtestesülő tendenciákat tárt fel, minderről az EU, az ENSZ, az Európa Tanács, nemzetközi emberi jogi szervezetek és a magyar, illetve román kormány részére eljuttatandó jelentést és dokumentumfilmet készít.