Nemcsak a magyarokat sújtják! – Most egy honfitársunk sújtotta a horvátokat

Megint mérgesek külföldön Kassai Viktorra.

A nem is olyan távoli kupabúcsúkat követően még mindig fülünkbe cseng a sirám, miszerint minden magyar csapat ellen összeesküdtek a nemzetközi játékvezetők - és ezt még megtoldotta Priskin Tamás kiállítása is a magyar-portugál vb-selejtezőn, pedig mindenki tudja, hogy mi lett volna, ha!

Mindenesetre a több alkalommal is világhálós mémmé avanzsált magyar játékvezető a Törökország-Horvátország mérkőzésen nézett el egy elég nyilvánvaló tizenegyest déli szomszédaink kárára (ezen kívül is több alkalommal sújtotta tévesen a vendégeket).

Ezen a selejtezőn természetesen jóval nagyobb volt a tét, mint a magyar meccsen, hiszen amíg a válogatottunknak azért kell szorítani, hogy Feröert a legvégén valahogy megelőzze, a horvátok és a törökök a világbajnokságra való egyenes ági kijutásért harcolnak.

Most ebbe a versengésbe szólt bele Kassai. A net.hr már a címben megjegyzi, hogy törökök játékvezetői hátszelet kaptak, míg a sportarena.hr egyenesen azt írja, hogy Kassai lemészárolta Horvátországot - foglalja össze a tegnapi meccs sajtóvisszhangját az nso.hu, majd idézi a horvátok korábbi játékvezetőjét, Mateo Besuant:

„Drasztikus károkat szenvedtünk. Szándékos kezezésről beszélünk, de ami még rosszabb, nyilvánvaló gólhelyzetben történt a szabálytalanság, ezért a tizenegyes mellett piros lap is járt volna. Ezt ráadásul a partjelzőnek is látnia kellett.”