KDSZSZ: A Volánbusz a MÁV alatt is önálló jogi személy maradhat

KDSZSZ: A Volánbusz a MÁV alatt is önálló jogi személy maradhat

Nem minden előzmény nélkül, de némiképp váratlanul jelentette be a kormányzat, hogy a Volánbusz Zrt. a MÁV felügyelete alá tartozik. Az érintettek azt várják az összevonástól, hogy a távolsági közlekedésben megszűnnek a párhuzamosságok, de a buszvezetők bérfejlesztésben is reménykedhetnek. A váltásról Dobi Istvánt, a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (KDSZSZ) elnökét kérdeztük.

Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter bejelentése után mi változik majd a Volánbusz Zrt. működésében?

Minket is meglepett a bejelentés, bár múlt héten már voltak olyan információink, hogy a Volánbusz Zrt.-t jelentős mértékben érintő bejelentés várható. Ettől független én nem tartok olyan változástól, ami a munkavállalók munkaviszonyát érintené. A Volánbusz egy önálló jogi személyként megmaradhat a MÁV alá rendelve. Gondolom így akarják megszüntetni a párhuzamosságokat, kialakítani az egységes jegyrendszer bevezetését ami már évek óta esedékes. Tehát a munkavállalók, illetve szakszervezeti szempontból nem lesz különösebb változás.

Az utazóközönség milyen változásokra számíthat?

Már elkezdődött egy járat leállítás, valamint menetrendi átszervezés. Ezek a tényezők még idén közlésre kerülnek és 2021 január elsejével léphetnek hatályba.

Nem tartanak attól, hogy a MÁV révén egy hatalmas vízfejnek lesznek a tagjai?

Ha megmarad a Volánbusz önálló jogi személyisége mint önálló közúti ágazat, akkor szerintem a párhuzamosság felszámolásából eredő megtakarításokat visszafordíthatják mondjuk az eszközök és bérek fejlesztésére, és akkor a munkavállalók jobban járhatnak.

A bérek tekintetében a munkavállalók jobban járhatnak az összevonással?

Április elsején jött létre egy egységesnek mondható bérrendszer a Volánbusznál. Ez ugyan nem tökéletes, sok finomításra szorul még. Például az állásidőre nagyon kevés pénzt fordít a cég, ezért mi azzal értenénk egyet, ha a munkában töltött időt teljes mértékben elszámolnák.

A tervezett bérfejlesztés nem eredményezhet majd bérfeszültséget a vasutasokkal?

Szerintem nem. Ha összehasonlítjuk, a mozdonyvezetők sokkal többet keresnek, mint a buszvezetők. Tehát nekünk kellene felzárkóznunk a MÁV-bérekhez.

Mennyi most az átlagkereset a Volánbusznál?

Van olyan aki nettó 210 ezret visz haza havonta, de van aki 350 ezret. A különbség oka főleg a már említett állásidő elszámolása, de például az üzemanyag-megtakarítás is eredményezhet magasabb bért. Ezek azonban nincsenek egységesítve, ami szintén megoldandó feladat.

A Volánbusz és a MÁV összevonásának bejelentése után lemondott posztjáról Dávid Ilona, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója. A fúzió volt az oka a távozásnak, vagy esetleg tud más okokról is?

Csak következtetni tudok. Az Indóház online lap írt korábban cikket arról, hogy erre a csúcs vezérigazgatói állásra ketten pályáztak, Dávid Ilona és Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója, de végül Homolya úr kapta meg a posztot. Dávid Ilona most a szabadságát tölti, de azt rebesgetik, hogy a szabadságának lejárta után a Magyar Posta vezetését bízhatják rá. Tehát lehet benne olyan is, hogy számított a kinevezésre, de végül lemondott. Talán azért, mert nem tudott volna együtt dolgozni a MÁV-vezetéssel.

Közleményükben is kiemelték, hogy a váltás során együtt kell működni a többi szakszervezettel. Mit szólt a többi érdekképviselet a váltáshoz?

Érdekes, hogy sokkal jobb a kapcsolatunk a vasutas érdekképviseletekkel, mint a buszvezetőket képviselő társszakszervezetekkel.

Miért alakult ez így?

Mert mi, a VDSZSZ egészen másként képzeljük el az érdekvédelmet, mint mondjuk a KKSZ vagy a VKSZ. Nálunk a konfrontáció, az ütközés a vezetéssel, nem ördögtől való. Ezért hívnak minket "radikálisnak", amit én nem tartok sértőnek. Ha nagy a szakszervezeti létszám, ott a cég nem próbálja negatívan befolyásolni a dolgozókat. Tehát tiszteljük egymást, de ez nem változtat a mi hozzáállásunkon amikor a tagjainkat képviseljük. A Volánbusznál azt tapasztaltam, hogy nem bírják a kritikát, amikor a kollektív szerződésről tárgyalunk.

A többi szakszervezet nem így látja?

Nem minden esetben és amikor benyújtunk valamit jobbító szándékkal, akkor azt mondják a vezetők, hogy ezt a többi érdekképviselet nem javasolta. Tehát ezért is lenne szükség a szorosabb együttműködésre, ráadásul olyan szakszervezetekről beszélek most, amelyeknek nem nőtt, sőt csökkent a létszáma, miközben a KDSZSZ illetve a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) létszáma folyamatosan növekszik.