Aggasztó bérkülönbségek: hónapról hónapra szakad le Kelet-Magyarország

Aggasztó bérkülönbségek: hónapról hónapra szakad le Kelet-Magyarország

A Magyar Hang friss elemzéséből kiderül, minden eddiginél nagyobb,

több mint 140 ezer forint a különbség a fővárosban és a legszegényebb megyében élők nettó átlagkeresete között.

Az elszomorító adatok azt mutatják, Kelet-Magyarország leszakadása folyamatosan növekszik, de a munkanélküliség tekintetében sincs mire büszkének lennünk: Nógrád-megyében hatszor annyi az álláskereső, mint Győr-Moson-Sopron megyében.

Az elmúlt évekhez hasonlóan 2020. első negyedévében is a budapestiek kerestek a legjobban, átlagosan nettó 316 968 forinttal. Az összeg több mint 61 ezerrel magasabb, mint az országos nettó átlagkereset, ami 255 506 forint volt. A második helyre idén is Győr-Moson-Sopron megye került, az ott élők 269 754 forintos nettó fizetést vihettek haza. Őket követi harmadikként Komárom-Esztergom megye, ahol mindössze 356 forinttal maradnak el az országos átlagtól.

Szabolcsban nagy a baj

A legrosszabb helyzetben már jó ideje Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét találjuk, ahol 79 ezer forinttal visznek haza kevesebbet a dolgozók az országos átlagnál. Ha ezt összevetjük a fővárosi adatokkal, azt látjuk,

a budapestiek és a keleti országrészben élő szabolcsiak nettó átlagkeresete között igen jelentős összeg, 140 523 forint a különbség.

Folyamatosan mélyülő bérszakadék

A Központi Statisztikai Hivatal 2019. első három negyedévét tartalmazó adatai alapján a szabolcsi és a fővárosi nettó átlagbér között tavaly még csak 133 ezer forint volt a differencia, 2018 első három negyedévében 120 ezer forint, 2017 ugyanezen időszakában pedig alig 111 ezer forint volt a különbség.

Ha megnézzük a nyilvántartott álláskeresők számát, szintén nyugtalanító számokat találunk: míg egy évvel ezelőtt csak 8,7 százalék volt Nógrádban az álláskeresők száma, addig idén márciusban már a munkaképes korúak 9,2 százalékának nem volt hol dolgoznia.